théraváda buddhizmus

théraváda hínajána buddhizmus blog

Címkefelhő

Történet egy szerzetesről

Tébolyból a Nirvánába

Tavasz volt, London utcáin fújt a szél. Egy kórházban, a pszichiátriai részlegen egy buddhista szerzetes feküdt az ágyán és a plafont bámulta csendben. Tanító volt, piros szerzetesi ruhában volt, kopasz volt és kék szemei voltak. 45 éves volt és Nirodha volt a neve. Rajta kívül még hárman voltak a szobában. Az ő ágya az ablak mellett volt. Keveset beszélt. Felállt és kisétált a kórteremből a folyosóra. Odalépett a folyosón az ablakhoz és álmodozva meredt ki az ablakon, a felhőket fürkészte a tekintete. Az otthonára gondolt, a Londoni kolostorra. Nagyon vágyott oda. Hirtelen egy hang zökkentette ki az álmodozásból. Egy nő hangja volt az.
-Jónapot! Nahát, ön szerzetes?-kérdezte a nő.
Nirodha a hang irányába fordult. Egy 22 éves nő állt mellette, szőke hosszú haja volt és barna szemei. Nirodha ezt válaszolta:
-Igen, az vagyok.
-Akkor nagyon tisztelem Önt! Még nem láttam Önt itt! Én már 6 napja vagyok itt a pszichiátrián. Ön mikor jött?
-Ma. Azért nem látott, mert néhány órája vagyok itt.
-Soha nem láttam még szerzetest a pszichiátrián, pedig már sokat jártam itt.
Nirodha elfordította a tekintetét az ablakhoz és nem szólt semmit, ismét a felhőkre meredt. A nő tovább folytatta:
-Engem Elizabethnek hívnak, Önt hogy hívják?
-Nirodha a szerzetesi nevem.
-Már volt itt, vagy most van itt először?
-Már többször is voltam itt.
-Hogyhogy megtűrik Önt ilyen betegen a kolostorban?
-Tanító vagyok. És már régóta élek a kolostorban. A betegségem akkor kezdődött, amikor már tanítottam a kolostorban. A tanítványaim szeretetből nem szeretnének tőlem megválni, és azt is tudják, hogy nagyon szívesen tartózkodok a kolostorban és szívesen tanítóm őket.
-Önnek mi a betegsége?
-Skizofrénia.
-Nekem is! Paranoid skizofrénia. 70 %-os egészségkárosodásom van, dolgoznom sem kell, de otthon sem jó, néha begolyózok és bejövök ide  pihenni.
-Nekem azért enyhébb a betegségem.
Nirodha nagyon álmos volt, megdörzsölte a szemeit. A nyugtató injekció, amit kapott, nagyon elálmosította. Elizabeth ezt kérdezte:
-Miért nem fekszik le, Nirodha? Nagyon álmosnak látszik.
-Zavar, hogy a kórteremben beszélnek. Így nem lehet rendesen aludni. De a meditáció jobban hiányzik, mint az alvás.
-Megtanítana engem is meditálni?
-Érdekel a buddhizmus?
-Igen. Soha nem találkoztam még szerzetessel. Ön olyan nyugodtnak és békésnek tűnik! Ez fantasztikus. Bizonyára Ön már magas szinten van. A buddhizmusról nem sokat tudok. Csak azt, hogy folyamatosan újraszületünk és van a Nirvána, ami egy tudatállapot. Ha valaki eléri a Nirvánát, akkor nem születik többé újra és megszűnik minden szenvedése. Örökké békés és nyugodt lesz.
-Ez így van. A Nirvána előtt pedig vannak szintek: a folyamba lépés, az egyszer visszatérő, a vissza nem térő, és legvégül az Arahat, aki a Nirvánát elérte. Szívesen megtanítalak meditálni, amint kiérünk innen. A kolostoromban foglak megtanítani.
-Jó. A folyamba lépés milyen?
-Aki eléri a folyamba lépést, az rendíthetetlen bizalmat nyer a Buddhában, a tanításaiban, és a gyakorlóközösségben. Semmi nincs, ami megrendítené a bizalmát, a hitét. Aki eléri a folyamba lépést az 7 életen belül eléri a Nirvánát.
-És a folyamba lépést könnyű elérni?
-Nem. Sok meditációs gyakorlás és sok tanulás kell hozzá. Tegeződjünk, rendben?
-Jó! És aki a folyamba lépést el akarja érni, annak is úgy kell élnie mint egy szerzetesnek?
-Nem. A lemondott élet a vissza nem térő szint eléréséhez és a Nirvána eléréséhez szükséges. De ha valaki lemondottan él, még mielőtt folyamba lépett lenne, vagy egyszer visszatérő lenne, az felgyorsítja a haladását.
-És mi az egyszer visszatérő?
-Az egyszer visszatérő már csak egyetlen egyszer születik emberi létformába, és abban a következő életében éri el a Nirvánát, az emberi világban. A vissza nem térő pedig már soha többé nem születik emberi létformába, istenségként születik újra az egyik isteni világban, és ott éri el a Nirvánát.
-Nagyon jó! Én komolyan szeretnék meditálni, és tanulni a buddhizmusról.
-Írd le valahova a kolostorom címét. Majd ha kijutsz innen, akkor gyere a kolostorhoz. Én körülbelül még 5 vagy 6 napot töltök itt, többet nem szándékozok.
-Rendben, leírom, mindjárt jövök!
Elizabeth elindult a kórterme felé. Egy naplóval a kezében jött vissza, és egy tollat hozott. Nirodha elmondta, hogy hol található Londonban a kolostora. Elizabeth utána a betegségéről kérdezte Nirodhát:
-Te is hallucináltál, amikor bejöttél ide?
-Igen. Hangokat hallottam. Azután itt kaptam egy nyugtató injekciót, és többé-kevésbé elmúltak a hangok.
-Engem a mentő hozott be 6 napja. Én is napokig injekciókat kaptam. Otthon elkezdtem törni-zúzni a poharakat, tányérokat, kiabáltam, és édesanyám hívta a mentőt.
-Miért törtél-zúztál?
-Mert a hang arra utasított. Először megpróbáltam ellenállni, de aztán újra és újra azt parancsolta a hang, hogy törjem össze a poharakat, tányérokat. Sőt, színes pöttyöket is elkezdtem látni a levegőben. Azt mondtam anyámnak, hogy színes hó hullik a szobában, de ő semmit sem látott. Képzelődtem.
-Visszamegyek a kórtermembe.
-Még találkozunk!
-Szia.
-Szia, Nirodha!
Nirodha elindult a kórterme felé, és nagyot ásított. Leült az ágyára, megfogott egy könyvet, és olvasni kezdte. Hamarosan újra injekciót kapott. Este már annyira álmos volt, hogy este fél 8-kor elaludt, annak ellenére, hogy beszélgettek a kórteremben. A napok lassan teltek a pszichiátrián. Nirodha újra összetalálkozott a folyosón Elizabethel, és ismét beszélgettek. Elizabeth 5 nap múlva hazament a pszichiátriáról, Nirodha még maradt egy napot, azután visszatért a kolostorba.
Elizabeth 2 nap múlva, délután felkereste Nirodhát a kolostorban. Kopogott Nirodha szobájának ajtaján, majd kinyitotta az ajtót, összetette a két kezét, és tiszteletteljesen meghajolt előtte. Ezt mondta Nirodhának:
-Megtanultam az internetről, hogyan kell köszönteni egy szerzetest.
Nirodha hallgatott. Felállt, és Elizabeth felé indult, aki az ajtó előtt állt. Nirodha kiment a szobából, Elizabeth követte. Nirodha csendben ment a folyosón.
-Hová megyünk?
-Oda, ahol a szerzetesekkel meditálni szoktam.
Hamarosan egy hatalmas terembe értek, ahol körülbelül 20 párna volt a földön. A terem üres volt, de a terem menti folyosón szerzetesek jöttek-mentek. Nirodha becsukta az ajtót, leült az egyik párnára lótuszülésbe, Elizabeth is leült, és kérdezte Nirodhát, hogy hogyan helyezze el a lábait.
-Tedd a jobb lábat a bal elé, mindkettő be legyen hajlítva.
-Rendben.
-Hajolj meg a Buddha szobor előtt, velünk szemben van... Most mondd: Legyek békés, legyek nyugodt, legyek boldog. Legyen békés, nyugodt, boldog minden lény. Ezt ismételd el háromszor. Utána mondd egyszer: Szabaduljak meg minden szenvedéstől. Szabaduljon meg minden lény minden szenvedéstől.
Elizabeth megtette amiket Nirodha mondott neki. Utána Nirodha így szólt:
-Csukd be a szemed. Figyelj az orrlyukakon be és ki áramló levegőre. Figyeld meg a beáramló levegőt és a kiáramló levegőt. És közben gondolj erre: Be... Ki... Be... Ki... A "be" szóra egészen addig gondolj, amíg a belégzés tart. A "ki" szóra egészen addig gondolj, amíg a kilégzés tart. Hogyha gondolatok jelennek meg, akkor tudatosítsd: "Elkalandozás". Gondolj erre: "elkalandozás". Azután térj vissza a be és kilégzés figyeléséhez, és használd a címkézést: a belégzéskor gondolj arra hogy "be" , a kilégzéskor arra gondolj, hogy "ki". Amikor már sikerül megtartanod a figyelmet a be és kilégzésen egy rövid ideig, akkor elhagyhatod ezt a címkézést. A meditáció végét úgy fogom jelezni, hogy megkongatom a hangtálat.
Nirodha ezzel becsukta a szemeit és ő maga is meditációba kezdett. (Megjegyzés: Ezt a meditációt (Szamatha, másnéven Ánápánaszati itt is el tudjátok olvasni a blogomon, ahol Buddha tanítóbeszédét is bemásolom a meditációról: http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/szamatha-anapanaszati ) Fél óra múlva Nirodha megkongatta a hangtálat. Ezt kérdezte Elizabethttől:
-Milyen volt?
-Jó. Sikerült figyelnem néhányszor a légzést egy rövid ideig.
-Gyakorolj otthon is, és gyakorolj majd velem is. Otthon füldugóval csináld, vagy zajt korlátozó fülvédővel. (Megjegyzés: Például itt lehet ilyeneket rendelni: http://zajvedo-fuldugo.arukereso.hu/ de gyógyszertárban is lehet venni füldugót.) Körülbelül egy óráig is meditálhatsz, hiszen jól megy neked. Ez a szamatha, másnéven ánápánaszati, amit most megtanítottam neked. A Szamatha lényege az elengedés. Elengedsz mindent, csak egy dologra figyelsz: a légzésre. A gondolatok nélküli koncentráció a szamádhi. Amikor a légzésen megmarad a figyelem, és nincs gondolkodás, azt szamádhinak hívják. Amikor a szamádhi hosszabbodik, akkor haladsz a meditációban. Amikor a szamádhi már órákig tart, akkor dzshánában vagy. Van négy alsóbb és négy felsőbb dzshána. Ezek az elmélyedési szintek. Ezeket nem könnyű elérni és évekig is tarthat, de valakinek még hosszabb időre van szüksége, életekre. Nem kötelező elérni a dzshánákat a folyamba lépés eléréséhez. Ne vágyj arra, hogy a dzshánákat, vagy a folyamba lépést elérd. Ne vágyj semmire. Légy tudatában, hogy a buddhista út célja a Nirvána, a dzshánák és a folyamba lépés mulandóak. A Nirvána többé nem múlik el, ha eléred. A Nirvána az időtlen béke, a szenvedés megszűnése, az újraszületés megszűnése. Minden más mulandó. Minden, ami nem a Nirvána, az csupán létrejön, megváltozik, elmúlik. A tudat, a test, az elme, a tudati jelenség, a világ, az univerzum mind megjelenik és elmúlik, miközben a változásnak alávetett. Most az éntelenséget tanítom meg neked. Mi az, ami állandó bennünk? A tegnap esti vacsora? A zenei ízlésünk? Vagy talán a test? Az elme? Van egyeltalán valami állandó, amit egyéniségnek, énnek nevezhetünk, amire azt mondhatjuk, hogy ezek mi vagyunk, ezek a miénk? Kutathatjuk, nem fogunk találni semmit, ami állandó bennünk. Minden folyamatosan megjelenik, és eltűnik. A tudat sem örökkévaló, mert folyamatosan változik a természete, a jellege, a tudattartalmak. És amikor meghalunk, ez a tudat elvész és egy új jön létre. A testet ha megvizsgáljuk, észrevehetjük, hogy nem állandó ez sem. Ez a test is folyamatosan változik, napról napra öregszik, és átalakul, míg végül elvész, akárcsak a tudat, és egy új test jön létre az újraszületéskor. Az elme sem állandó, hiszen mindig más és más gondolat jelenik meg benne. Akkor mégis mi az, ami állandó, ha önmagunkban nem találtunk semmi állandót? A világ talán állandó lenne? Az univerzum? Nem, ez sem az. Folyamatosan változik benne minden. Ráadásul a világok is létrejönnek és megszűnnek. Buddha tisztán látta a világkorszakokat, a világok létrejöttét, pusztulását, új világok létrejöttét, pusztulását. Minden csak keletkezik és elmúlik. Akkor mi az, amit énnek vallhatunk, amire azt mondhatjuk, hogy ez én vagyok, ez az enyém? Nincs szilárd talaj a lábunk alatt. Nincs mire támaszkodni. Az egyéniség valójában csak egy tévképzet, egy illúzió. A név, a kor, a birtokolt tárgy, a birtokolt élmény, a jelen tudatállapot, a test, az elme, a tudat, a világ, az univerzum mind mulandóak. Valójában senkinek nincs egyénisége. Az átlagember egy különálló "én"ként tapasztalja önmagát. A tapasztalt tárgyat elkülöníti a tapasztalótól, az átélt élményt, tudatállapotot szintén elkülöníti a tapasztalótól. Így önmaga, és az élmény, vagy tárgy, vagy akármi között távolságot hoz létre. Ez a távolság meggátolja a tudat könnyed és rugalmas, befogadóképes működését. Mert az illető mindent "én"nek és "enyém"nek él át, ennek látja, ennek érzi. Mivel ez a nem-tudás, ez a tévképzet fentáll, ezért a dolgok jóval szenvedéstelibbek, nehezebben elviselhetőbbek, hiszen mindent egy egyéniséggel azonosítunk. Ez az egyéniség nem létezik valójában. Amikor meditációk és elmélkedések segítségével erre rádöbbennünk, akkor közvetlen tapasztalat jön létre az éntelenségről. Ez nem egy elméleti gondolat, nem olyan, mint a bemagolt tudás, hanem ez egy érzés, tapasztalás. Ekkor a tudatról lepereg némi szenny és a tisztaság felbukkanik. Az énképzet meggyengül, és az eddig tapasztalt kettősség is felolvad, legalábbis valamennyire biztosan. Többé nincs a tapasztaló és a tapasztalt dolog, vagy állapot között távolság. Nincs elválasztás. Egység jön létre, az úgynevezett egységélményt éljük át. Ekkor döbbenünk rá, hogy valójában csak egy illúzió, egy tévképzet az "én", mert semmi sincs valójában, amit "én"nek lehetne nevezni. Ha gyakran vizsgáljuk a jelenségeket az éntelenség fényében, és megértjük, hogy miért is éntelen minden, akkor a kettősség egyre jobban elvész belőlünk, és a helyét átveszi az örömteli belátás, amely előbb-utóbb boldogsággal tölt el minket. Van egy gondolat, amit szeretek tudatosítani gyakran. Nem csupán azt figyelem meg, hogy a jelenségek keletkeznek és elmúlnak, és ezért nem mondhatom őket "én"nek, hanem ezeken is végigfutok gondolatban: "ez nem az enyém. ez nem az én énem. ez nem én vagyok. ez nem az, ami én vagyok." ezt bármire ráilleszthetem. ezek a Buddha szavai. több szuttában is használja ezt a gondolatsort (Megjegyzés: Szutta = Buddha tanítóbeszédei. Itt olvashattok tanítóbeszédeket: http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/szuttak )Aztán haladok az egész univerzum éntelenségének megértése felé: "semmi nem az enyém. semmi nem az én énem. semmi sem vagyok. semmi sem az, ami én vagyok." Nézzük meg mi a dukkha, a szenvedésteliség. Ez is nagyon fontos. Itt nem arra kell gondolni, hogy a Buddha azt mondta, hogy minden kínszenvedés. Ez a gondolat az Első Nemes Igazság ("Van szenvedés") félreértelmezéséből keletkezik, amit gyakran úgy fordítanak, hogy az élet szenvedés. Amikor valaki ezt olvassa, rögtön ez juthat eszébe: A Buddha azt tanította, hogy az egész élet mindig kín, de szerintem nem mindig az, nem tudom ezt elfogadni. Buddha nem beszélt angolul, nem használt európai nyelvet, így az angol "szenvedni" szót sem használta. A régi iratokból láthatjuk, hogy Buddha a "dukkha" szót használta. Ez a páli szó több jelentést is hordozhat magában. Általános szenvedést is jelenthet, de bármi olyanra is célozhat, ami nem állandó, nem befejezett, vagy más dolog függvényében létezhet csak, és nem kielégítő. Akadnak olyan fordítók is, akik a jelentésükben talán helyesebb, és valódibb "nehéz, megterhelő" vagy "nem kielégítő természetű" szavakat használják a "dukkha" szó jelentésére, és nem pedig "szenvedés" szót használnak. Tehát a dukkhán nem érdemes úgy gondolkodni egyszerűen, hogy "minden szenvedés", mert akkor negatív lesz a világnézetünk, és beszűkülünk arra, hogy minden egy merő kín. Sokkal inkább érdemes úgy elmélkedni a dukkháról, hogy "feszültséggel teliek a dolgok, mert mindig csak megjelennek, és elmúlnak, ezért nem kielégítőek, hanem szétesnek, mulandóak. a vágy, a sóvárgás, a ragaszkodás van jelen a dolgokkal, ezért nem kielégítő természetűek a dolgok." Szóval ne szűkítsük be a látókörünket és ne azt gondoljuk, hogy minden kínszenvedés. hanem inkább azt, hogy nem kielégítőek a világ dolgai. Mindezekből az elmélkedésekből fakad az, hogy rádöbbenünk arra is, hogy pontosan ezek okáért érdemes és hasznos meditációt gyakorolni, a buddhizmus felé fordulni. Mert a szamszárában folyamatos újraszületés van, és folyamatosan át kell élnünk a születést, a betegséget, a szenvedést, az öregséget, a halált, újra és újra. Először megszületünk. aztán jönnek a betegségek, az apróbb szenvedések, és a nagyobb, jóval nehezebben elviselhető csapások, megpróbáltatások, kínok az életünkben. Bár vannak örömök is az életben, de ezek mindig elmúlanak, ezért valóban nem hoznak tartós kielégülést. Ahogy az idő megy, úgy találkozunk a vénüléssel, és legvégül a halállal is. Olyan hatalmas kínok is vannak a szamszárikus élet folyamán, mint például amikor egy nem meditáló lény (akinek a tudata átlagos, és nincs benne meditációs egyensúly) tehát egy nem meditáló lény elveszít olyan lényeket élete során, akikhez nagyon ragaszkodott, akikhez nagyon kötődött, legyen ez barát, rokon, családtag, szerető, házastárs, vagy akárki. Milyen hatalmas fájdalom! Vagy nézzünk meg előnytelenebb szamszárikus születéseket. Például valaki árván, szülők nélkül kezdi el az életét. Életében is rosszul bánnak vele nagyon sokan, nincs aki igazán megértse és melléálljon. Hatalmas szenvedéseket áll ki élete során. Vagy aki elveszíti a lakását és hajléktalanná válik. Milyen hatalmas kín ez is. Kukázik, és azt eszi amit mások a szemétbe dobnak. Vagy aki fogyatékosan születik. Az is milyen hatalmas szenvedés, és egész életében szenved miatta. Vagy gondoljunk bele milyen élete van azoknak akiket megerőszakoltak, akiket pedofil kapott el, vagy hasonlók. És ezek még csak az előnytelenebb emberi életek! Az igazság az, hogy mindannyian előbb, vagy utóbb születünk előnytelenebb élethelyzetekbe, előnytelenebb életminőségeket élünk meg, és sokkal többet szenvedünk, mint a jelenlegi életünkben. Nagyon sok ember hamar elveszíti az emberi újraszületést is. És akkor milyen az alsóbb világokba születni? Olyan, hogy az állati világban egy állat mentalitásával rendelkezünk, és az állatokra vadásznak, vagy épp kihasználják őket. Az éhes szellemek világában már ennél is nagyobb kínok vannak, az ott lévő lények nagyon erősen éhségtől és szomjúságtól szenvednek. És végül, legalul ott van a poklok világa. Ott a tudat és a test szinte folyamatosan el van gyötörve. ott szinte folyamatos depresszió és harag tombol minden lény szívében, és a lények vagy extrém hidegtől, vagy extrém melegtől szenvednek. ott a tudat és a test szinte folyamatosan, vagy akár folyamatosan el is van gyötörve. Amikor az illető pokolbeli tapasztalásaira irányuló karmái elfogynak, akkor az illető kikerül a pokolból, vagy másnéven paranoiavilágból. Miért van újraszületés? Miért születünk újra? A nemtudás, azaz a tévhitek miatt, és a sóvárgás, azaz a vágy miatt. Minden szenvedés emiatt jön létre. Valójában mindannyian, amíg még nem érjük el a Nirvánát, és a vágyainkat követjük, olyanok vagyunk, mint a leprások. Tekintsük a sebeket az égető, perzselő vágyaknak. ahogy a leprás testén is sebek vannak. a leprás elkezdi vakarni a sebeit, mert az enyhülést hoz neki, de mindezzel csak tovább fertőzi a leprával a testét. mi ugyanezt tesszük, ez a nagy igazság. a vágyak kielégítése enyhülést hoz nekünk, de ugyanakkor tovább fokozzuk a ragaszkodásokat, a sóvárgásokat. és pontosan ez az, ami a szamszárában, a létforgatagba való újraszületésben tart minket. Pontosan ezek okáért, és a szamszárában megtörténő hatalmas szenvedések áradatáért, a szamszára nem kielgítő. A jelenségek, a dolgok nem kielégítőek. A lények valójában csak több szenvedést teremtenek a vágyak utáni rohangálásokkal, mint örömöt. A csüngések csak további csüngéseket szülnek, és ugyanoda vezetnek vissza.  A vágyak, és a csüngések ugyanoda vezetnek vissza. A szamszára szenvedéseihez. a szamszárában tapasztalható kínokhoz, szenvedésekhez. mivel önmagába, a szamszárába vezet vissza bármilyen csüngés, vágy utáni rohanás. Az életek rövidek, megszületünk, megbetegszünk, szenvedünk, hatalmas kínokkal találkozunk, megöregszünk és meghalunk. céltalan, szenvedésekkel teli bolyongás az egész. a lények csupán az önző vágyaikat elégítik ki folyamatosan, de mind vissza is tér hozzájuk a szamszára szenvedéseinek formájában. Ez a szamszára. A szamszárában nincs valódi öröm, vagy valódi biztonság, vagy valódi nyugalom. minden elmúlik, nincs mibe kapaszkodni. a talaj kicsúszik a lábunk alól, folyamatosan. és a szamszára nem egy vidám, vagy örömteli dolog. hanem akármilyen keserű is elfogadni, a szamszára a szenvedések birodalma, a szenvedések világa. Minden, ami megjelenik, az elmúlik. De a Nirvána nem múlik el többé, ha elérjük. Mert a Nirvána mindig jelen volt, csak mi nem tapasztaltuk még meg. Ha egyszer belépünk a Nirvánába, akkor többé nem fog elmúlni. Ha egyszer belépünk a Nirvánába, akkor többé nem fogunk szenvedni és többé nem fogunk újraszületni. Itt még nincs vége az elmélkedésnek. Vegyük elő a Négy Nemes Igazságot. Mi a Négy Nemes Igazság? Gondoljuk át mélyen. 1. van szenvedés - ez a szenvedés a szamszára egésze, hisz amíg a szamszárában vagyunk addig szenvedünk is időnként, vagy gyakran. 2. a szenvedésnek van oka -a szenvedés oka a sóvárgás, a vágy, a tudatlanság. 3. a szenvedésnek van megszűntetése - a szenvedés megszűntetése/megszűnése a Nirvána elérése. a Nirvánában többé már nem sújt minket semmilyen szenvedés, és kimerül az újraszületések folyama. nem születünk többé újra a szamszárába. 4. a szenvedés megszűntetéséhez vezető út - ez a Nemes Nyolcrétű Ösvény... Gyere, Elizabeth, adok neked három könyvet.
Nirodha elindult kifelé a teremből, végigmentek a folyosón, bementek Nirodha szobájába, és a szerzetes adott három könyvet Elizabethnek. Elizabeth otthon is meditált, mindennap, rendszeresen gyakorolt. Időnként Nirodhához is elment a kolostorba meditálni, és a könyveket olvasta, amiket Nirodha adott neki. Nirodha néhány hét múlva megtanította Elizabethnek a vipasszaná meditációt is (Megjegyzés: ezt itt olvashatjátok el http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/vipasszana) és a metta és a karuna meditációt is (Megjegyzés: ezt itt olvashatjátok el: http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/mettakarunaupekkha)
Néhány hónap telt el. Elizabeth a  gyakorlásban haladt, már hosszabb szamádhira volt képes. Viszont észrevette, hogy néha szenvedéllyel tekint Nirodhára. Egyre jobban beleszeretett a szerzetesbe. Tudta, hogy ez nem helyes, és akadályozhatja a meditációs haladásban, és nem tudta, mit kéne csinálnia, nagyobb távolságot kellene-e tartania Nirodhától, csak ritkán kellene-e találkozniuk? Úgy döntött, elmondja Nirodhának a szerelmét. Egyrészt nem bírta magában tartani, másrészt pedig tudni akarta, hogy távolságot kellene-e tartaniuk. Elhívta Nirodhát a kolostor melletti erdőbe sétálni. A nap sütött, a nagy fák lombjaiba belefújt a szél. Nirodha így szólt, amikor néhány lépést már tettek az erdőben:
-Csak a szélén sétáljunk. Az erdő mélyén farkasok is vannak, meg rókák.
-Rendben. Nirodha... Mondanom kell valamit. Az az igazság... hogy szerelmes vagyok beléd. Távolságot kellene tartanunk?
Nirodha nem válaszolt rögtön. Zavarba jött és némán nézte Elizabethet. Azután gyorsan elnézett róla, és a talajra bámult. Ezt mondta:
-Igen, a legjobb lenne, ha csak eléggé ritkán találkoznánk.
-Mostanában jól érzed magad?
-Néha még hallok hangokat, a gyógyszeremet szedem.
-Én is jól vagyok mostanában, nagyjából, én is szedem a gyógyszert. Szereted a természetet, Nirodha?
-Igen.
-Nirodha, te olyan vagy, mintha az édesapám is lennél. De szerelmes is vagyok beléd. A valódi apám... vert gyerekkoromban, és az anyámat is verte... a szüleim elváltak. Az apámról hallani sem akarok. Azt sem tudom, hol lakik.
-Sajnálom.
-Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy velem.
Nirodha semmit nem mondott erre. Elizabeth megállt, és könnyes szemmel nézte Nirodhát. Ezt mondta:
-Nem válhat valóra a szerelmem.
Nirodha zavartan nézte őt, majd így szólt:
-Keress egy hétköznapi embert. Egy szerzetesbe őrültség szerelmesnek lenni.
-Hiszen tudod, hogy őrült vagyok. Pontosan azért szeretlek, mert szerzetes vagy. A szerzetes lelkedet szeretem.
-Talán most jobb, ha hazamész.
Elizabeth elköszönt, és magára hagyta Nirodhát az erdőben. Nirodha maga elé nézett, és csak állt ott az erdőben, percekig. Könnyes lett a szeme és sírni kezdett. Elizabeth vallomása megrendítette, és érezte, hogy ez a szenvedély kölcsönös. Ő is vágyott Elizabethre, de a szíve a szerzetesi élethez vonzotta. Percekig sírt az erdőben állva. Utána elindult a kolostorba, és a Buddha szobor elé ült le a szobájában. Nézni kezdte a Buddha szobrot, és ezt mondta:
-Olyan erős vagyok, mint Buddha. Ő is maga mögött hagyta a vágyakat.
Nirodhát ismét a sírás kerítette hatalmába. Elizabeth hazafelé menet szintén sírt. Nirodha abbahagyta a sírást, és meditációba kezdett, megnyugodott.
Teltek a hetek, hónapok. Nirodha már 3 hónapja nem látta Elizabethet a kolostorban. Érezte, hogy hiányzik neki Elizabeth. Eltelt egy újabb hónap. Nirodha egyik éjjel nem tudott aludni, már éjfél volt, amikor befejezte a próbálkozást, hogy elaludjon. Kivette az asztala fiókjából a zseblámpáját, és bekapcsolta a zseblámpát. Kiment a szobájából, és kiment a kolostorból. A kolostor fala mentén sétálgatott, és a zseblámpával maga elé világított. Nagyon hűvös éjszaka volt. Nirodha álmosan elnézett a közeli erdő felé. A zseblámpát is elfordította abba az irányba. Tőle néhány méterre meglátott egy emberalakot, amint az erdő felé megy. Nirodha megrémült, az első gondolata az volt, hogy ez Elizabeth. A zseblámpával rávilágított a néhány méterre sétáló emberre és tényleg Elizabeth volt az. Nirodha felkiáltott:
-Elizabeth, mit csinálsz itt, miért mész az erdőbe?
-Nirodha...? Követnek!
Nirodha odament Elizabeth mellé, és odaállt elé. Elizabeth megállt. Nirodha ezt mondta:
-Ne menj ilyenkor az erdőbe, teljes őrültség. A fenevadak megtalálnak és megölnek. Kik követnek?
-Földönkívüliek.
-Én nem látok itt senkit.
-Ott vannak!
Elizabeth hátrafelé mutogatott, de senki nem volt ott. Nirodha megrázta a fejét, és ezt mondta:
-Nem. Nincs ott senki.
-Lilák, zöldek, fehérek! Ott vannak! Meg akarnak ölni!
Elizabeth rémülten magához szorította Nirodhát. Nirodha zavarba jött, és Elizabethet nézve tartotta a zseblámpát, és ezt mondta:
-Elizabeth, nyugodj meg. Skizofrén rohamod van. Nincs ott senki.
-Hazudsz... Ott vannak... Tegnap reggel óta felbukkannak időnként! Azt is mondták, hogy meg akarnak ölni! Mindenhová követnek! Azért jöttem ide, mert félek tőlük. Segíts!
Nirodha felsóhajtott. Nem tudta, mihez kezdjen Elizabethtel. Habozva megszólalt:
-Gyere, bemegyünk a kolostorba. Leülsz, és én hívom a mentőket. Nem lesz semmi baj.
-Miért hívod a mentőket?
-Mert képzelődsz. Itt nincs senki.
Elizabeth egész testében remegett és sírni kezdett. Nirodha elindult a kolostor bejárata felé, Elizabeth követte. Bementek, Elizabeth remegve leült a kolostorban a lépcsőre, Nirodha pedig hívta a mentőket. Elindultak a civilizáció felé, és hamarosan kiérkeztek a városba, a kolostor melletti réten át. Nirodha elvezette Elizabethet a mentőautóhoz, és elköszönt tőle. Elizabeth még mindig remegett, és sírt. Elvitte a mentőautó. Nirodha nyugtalanul visszaindult a kolostor felé. Bement a szobájába, leült az ágyra és kimerülten nézett maga elé. Hajnali két óra volt. Lefeküdt az ágyra, és megpróbált aludni, de nem tudott, zaklatott volt az elméje. Reggel felhívta a pszichiátriát, és megkérdezte, hogy mi van Elizabethtel. A telefonban csak annyit mondtak, hogy nincs semmi baj. Nirodha megnyugodott.
Két hét múlva délután Elizabeth a kolostorba ment, és a kertben találta Nirodhát. Elizabeth ezt mondta:
-Tiszteletreméltó Nirodha, sajnálom.
-Elizabeth...-kezdte komolyan Nirodha.-Nem szeretnélek megbántani, de... nem lenne neked jobb egy pszichiátriai otthonban? A saját életedet kockázatod. Majdnem bementél az erdőbe éjszaka.
-Nem akarok pszichiátriai otthonba menni. Ott nem lehet meditálni sem. El akarom érni a Nirvánát.
Nirodha hallgatott. Majd ezt mondta:
-Örülök, hogy jól vagy.
-Menjünk meditálni.
Nirodha és Elizabeth elmentek meditálni. Utána Elizabeth ezt mondta Nirodhának:
-Nem foglak téged keresni hónapokig. Még mindig szerelmes vagyok beléd. Jobb ha távolságot tartunk.
Nirodha komoly hangon megszólalt:
-Csak akkor gyere ide, ha a gyakorlásodról szeretnél kérdezni. Ha nincs kérdésed, ne gyere.
-Tessék?-kérdezte Elizabeth megrémülve.
-Csak akkor gyere ide, ha a gyakorlásodról szeretnél kérdezni. Ha nincs kérdésed, ne gyere.-ismételte meg Nirodha.
-Talán zavarlak?
-Nem fogsz haladni a meditációban, ha egy szerzetesre vágysz. Azonkívül nekem is vannak vágyaim... felbolygatod bennem a vágyakat.
Nirodha elhallgatott. Elizabeth Nirodhát nézte. Nirodha elnézett a fal felé, és folytatta:
-Ne bámulj, nem helyes. Menj haza, ha nincs más mondanivalód, vagy kérdésed.
Elizabeth elköszönt Nirodhától, és hazament. Nirodha fájó szívvel, egyedül ült a meditációs teremben, és maga elé nézett. Néhány perc múlva felment a szobájába.
Teltek a hónapok, Elizabeth nem kereste Nirodhát. Eltelt egy év, amióta Nirodha és Elizabeth utoljára találkoztak. Elizabeth jó barátja volt egy férfinak, akit a kolostorban ismert meg korábban. Ez a férfi is Nirodha tanítványa volt, ott töltött néhány napot a kolostorban, amikor Elizabeth is a kolostorban járt, Nirodhánál. Így megismerkedtek egymással és az interneten azóta is tartották a kapcsolatot. Elizabeth elárulta ennek a barátjának, hogy szerelmes Nirodhába. Egy éve nem találkozott egymással Nirodha és Elizabeth. Ez a férfi, akit Elizabeth a kolostorban ismert meg, egy nap tudomást szerzett arról, hogy Nirodha rákos lett és nem tudnak rajta segíteni már az orvosok. A férfi Elizabethnek megírta ezt az interneten keresztül, és Elizabeth teljesen összeomlott. Találkozni akart Nirodhával, hogy utoljára lássa. Sírva igyekezett a kolostorhoz, és a könnyeivel küszködve kopogott Nirodha szobájának ajtaján, majd belépett. Nirodha ott feküdt az ágyban, de nem tűnt fáradtnak, vagy elkeseredettnek. Elizabeth összetette a két kezét, meghajolt Nirodha ágya előtt és zokogásban tört ki. Nirodha szótlanul nézte őt, nem sírt, nem látszott szomorúnak. Elizabeth ezt kérdezte:
-Mennyi időd van vissza?
-Néhány hét.-felelte Nirodha.
-Nem félsz a haláltól?
-Nem.
-Nem látszol szomorúnak...
-Nem vagyok szomorú.
Elizabeth odalépett Nirodhához, és a könnyei Nirodha szerzetesi ruhájára hullottak. Nirodha teljesen nyugodt volt. Elizabeth ezt mondta Nirodhának:
-Mióta nem találkoztunk, négyszer voltam a pszichiátrián. Volt egy öngyilkossági kísérletem is!
-Mondtam, hogy legjobb lenne egy pszichiátriai otthonba menned. Nem vagy biztonságban a világban ezzel a nagyon súlyos betegséggel.
-De a pszichiátriai otthonban nem tudok meditálni sem.
-Jól válaszolsz. Ezzel a kérdéssel mindig próbára tettelek. Tudom, hogy nagyon kitartó vagy és igyekszel a gyakorlásban. Tudom, hogy addig nem állsz meg a gyakorlással, amíg el nem éred a Nirvánát. Nos tudnod kell, hogy okkal lépek ki az életedből. Mindennek oka van. Így annak is, hogy eltűnök az életedből. Csak gátol téged az, hogy szerelmes vagy egy szerzetesbe. Okkal találkoztunk, és okkal is lépek ki az életedből.
-De én ezt nem bírom elviselni, hogy kilépsz az életemből...
-Majd később el fogod tudni viselni. Erősebb leszel, mint gondolnád.
-Nem hiszem hogy erős leszek. Még a folyamba lépést sem értem el. Sokszor még mindig hitetlenkedek a Buddhában és a tanításban. Még mindig vannak kételyeim. Áruld el... te mit értél el? Soha nem kérdeztem...
Nirodha felemelte a kezét, kinyújtotta a mutatóújját és egy vonalat húzott a levegőbe, majd leeresztette a kezét. Elizabeth elgondolkozva nézte őt, és a mulandóságra gondolt. Ezzel a mozdulattal Nirodha a mulandóságra célzott. De még mindig nem tudta, milyen szintet ért el Nirodha. Elizabeth újra megkérdezte:

-Mit értél el?
-Ezt.-felelte Nirodha, és csendben maradt.
Néma csend volt percekig. Elizabeth megszólalt:
-A Nirvána békéjét érted el?
-Igen.
-Végigmentél az úton?
-Igen.
-Én miért nem értem el még a folyamba lépést sem?
-Légy türelemmel, én 24 évig gyakoroltam a meditációt. Már nincs rá szükségem. Elértem, amit akartam.
Elizabeth hallgatott, és leült Nirodha ágyára. Csendben voltak. Elizabeth érezte a békét, a megnyugvást, amit Nirodha árasztott magából. Kellemes volt ezt a békét és nyugalmat magába szívnia. Elizabeth néhány perc csend után megszólalt:
-Köszönök mindent, amit átadtál. És köszönöm a segítségedet, a tanításaidat, a könyveidet.
-Szívesen. Ne add fel soha a gyakorlást.-mondta rettentő komoly hangon Nirodha.
-Nem fogom feladni. Hiszek neked, elhiszem, hogy elérted a Nirvánát. De a gondolat, hogy el foglak veszíteni... szomorúsággal tölt el...
-Senkinek nem vagyok semmilye. Minden, ami megjelenik, az elmúlik. Ez a haldokló test... ez a tovatűnő tudatosság... nem én vagyok. Nincs Nirodha. Nincs Elizabeth. Nincs én, hiszen minden mulandó.
Elizabeth sírva felállt az ágyról és így köszönt el:
-Szerelmem, tanítóm. Amíg élek, nem foglak elfelejteni.
Nirodha csak ennyit mondott:
-Érd el a nemes törekvéseidet, nemes céljaidat.

Elizabeth zokogva kiment a szobából, és hazament. Depresszióba esett. Olyan mély depresszióba esett, hogy semmihez nem volt kedve, és nagyon zaklatott is volt, és ismét elkapta egy skizofrén roham, a mentő vitte el otthonról. A pszichiátrián ismét nyugtató injekciókat kapott, és depresszió elleni gyógyszert is kezdtek neki adni.  Már két hete volt a pszichiátrián, és épp a mobilján internetezett, amikor az a férfi, akit a kolostorban ismert meg, megírta neki, hogy Nirodha meghalt. Elizabeth a sok gyógyszertől és injekciótól teljesen álmosan, kábán bámult maga elé, és zokogott. A gyógyszer sem segített rajta, csak sírt. Hirtelen eszébe jutottak az emlékei Nirodháról, és legvégül az, amikor a szerzetes felemelte az újját és egy vonalat húzott a levegőbe, majd leeresztette a  kezét. Ekkor egy felismerés suhant át az agyán. Valóban minden mulandó. Valóban nincs személyiség, hiszen minden mulandó. Valóban nem kielégítőek a dolgok, hiszen mulandóak. Majd rádöbbent, hogy Nirodha a Nirvána elérésének szentelte több, mint a fél életét, lemondott minden vágyról, és a kolostorba vonult, és végül elérte azt, amit a Buddha is elért. Halálos beteg lett, de nem szenvedett és nem félt a haláltól. Boldog volt és nyugodt. Elizabeth az orrlyukain át be és kiáramló levegőt kezdte figyelni. A körülötte lévő zajok nem zavarták, csak a légzésére figyelt. Figyelte, hogy jön egyik lélegzet után a másik. Jön a belégzés, majd a kilégzés. És minden olyan mulandó, mint a kilégzés. Megjelennek a dolgok, aztán elmúlnak. Úgy fogynak el a megjelenő dolgok, mint a lélegzetek. Ekkor Elizabeth megingathatatlan hitet és bizalmat kezdett el érezni a Buddha tanításaiban, a Buddhában, Nirodhában, és az összes megvilágosodottban. Végtelen vágyat érzett a Nirvána, a megvilágosodás iránt. Senki ezt tönkre nem tudta tenni, el nem tudta venni. Ez volt a folyamba lépés, és Elizabeth nagyon boldog volt. Tudta, hogy aki eléri a folyamba lépést, az 7 életen belül eléri a Nirvánát. Elizabeth abbahagyta a sírást. Néhány nap múlva hazament a pszichiátriáról, és folytatta a gyakorlását. Gyakran álmodott éjszaka Nirodháról, és gyakran jutott eszébe Nirodha nappal. A depresszió elleni gyógyszer nagyrészt érzéketlenné tette, de időnként elsírta magát, ha Nirodha eszébe jutott. Néhány év múlva az egyszer visszatérő szintet is elérte. Ahogy elérte ezeket a szinteket, a betegsége egyre jobban veszített az erejéből. Már sokkal jobban érezte magát, és jóval ritkábban volt a pszichiátrián. Dolgozni is elmehetett. Azután néhány év múlva teljesen meggyógyult, és úgy döntött, hogy követi Nirodhát:  Ő is kolostorba ment. Szerzetesnő lett. Tanító lett belőle, és később elérte a vissza nem térő szintet, majd a Nirvánát is.

A BLOG BEJEGYZÉSEIM LINKJEI ITT TALÁLHATÓAK:

A HÁROM FŐ MEDITÁCIÓ AMIKET MINDENKÉPPEN GYAKOROLNUNK KELL:

SZAMAHTA - NYUGALOM MEDITÁCIÓhttp://theravada.blogger.hu/2014/08/02/szamatha-anapanaszati

VIPASSZANA - BELÁTÁS MEDITÁCIÓ http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/vipasszana

METTA, KARUNA, UPEKKHA MEDITÁCIÓK - ezek az erős harag, gyűlölet leküzdésére alkalmas meditációk http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/mettakarunaupekkha

Ez a fenti három link vezet a fő meditációkhoz amiket leírtam a blogomon, ezeket mindenképpen gyakorolnunk kell. Ez a többi bejegyzés már csak mellékes, amiket hozzátehetünk a gyakorlásunkhoz mint olvasmányok:

BLOG BEJEGYZÉS A SAJÁT SZEMÉLYES TAPASZTALÁSAIMRÓL AZ ÚTON VALÓ HALADÁSSAL KAPCSOLATBAN http://theravada.blogger.hu/2017/03/06/jelenlegi-tapasztalasaim

MOTIVÁCIÓ A GYAKORLÁSHOZ, MEDITÁCIÓHOZ: http://theravada.blogger.hu/2014/11/13/motivacio

A FOLYAMBA LÉPÉS (EGY NIRVÁNA ELŐTTI SZINT) ELÉRÉSE http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/a-folyamba-lepes-elerese

EGY TERMÉSZETFELETTI TAPASZTALÁSOM: http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/fenylenyek

EGY MÁSIK TERMÉSZETFELETTI TAPASZTALÁSOM: http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/fenyeves

MIT CSINÁLJUNK MEDITÁCIÓ ELŐTT http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/mit-csinaljunk-meditacio-elott

MIÉRT A BUDDHIZMUST VÁLASSZUK? http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/miert-a-buddhizmus

FRISSÍTVE, KIBŐVÍTVE: BUDDHISTA ELMÉLKEDÉSEK http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/buddhista-elmelkedesek

ASZUBHA MEDITÁCIÓ - MEDITÁCIÓ A TISZTÁTALANSÁGON http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/aszubha-asubha-meditacio

AMARAVATI BUDDHISTA KOLOSTOR SZÁMÁRA ADOMÁNY KÜLDÉSE http://theravada.blogger.hu/2014/04/11/amaravati-buddhista-kolostor-szamara-adomany-kuldese

SZUTTÁK - TANÍTÓBESZÉDEK BUDDHA KORÁBÓL, BUDDHÁTÓL - FRISSÍTVE, KIBŐVÍTVE ! http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/szuttak

MIT CSINÁLJUNK AMIKOR NINCS KEDVÜNK MEDITÁLNI? MIT CSINÁLJUNK AMIKOR ÁLMOSAK VAGYUNK VAGY KEVÉS AZ ENERGIÁNK? http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/mit-csinaljunk-amikor-nincs-kedvunk-meditalni-mit-csinaljunk-amikor-almosak-vagyunk-vagy-keves-az-en

buddhista elmélkedések

buddhista elmélkedések

Először bemutatom a meditációkat, amiket a Nirvána eléréséhez vagy a Nirvána előtti szintek eléréshez gyakorolnunk kell:

SZAMAHTA - NYUGALOM MEDITÁCIÓ http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/szamatha-anapanaszati

VIPASSZANA - BELÁTÁS MEDITÁCIÓ http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/vipasszana

METTA, KARUNA, UPEKKHA MEDITÁCIÓK http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/mettakarunaupekkha

És bemutatom a Folyamba lépést is, ami egy Nirvána előtti szint: http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/a-folyamba-lepes-elerese

A fentebb leírt meditációk gyakorlása mellett jó ha néha elmélkedünk is. Egy gyakorló három témán kell hogy elmélkedjen LEGALÁBB. LEGALÁBB EZ A HÁROM. Ezeken felül is vannak még dolgok amiken érdemes elmélkedni. Most egyenlőre csak ezt a hármat fejtem ki.

VALÓJÁBAN NAGYON FONTOS AZ, HOGY IDŐNKÉNT ELMÉLKEDJÜNK A HÁROM FŐ TÉMÁRÓL:
-éntelenség
-mulandóság
-a szamszára (a létforgatag) nem kielégítő volta

Miért? MERT EZ IS RENGETEGET SEGÍT NEKÜNK ABBAN, HOGY ELOLDÓDJUNK A SZAMSZÁRÁTÓL. RENGETEGET SEGÍT A NIBBÁNA FELÉ VALÓ EVEZÉSBEN. (A NIRVÁNA PÁLI NYELVEN NIBBÁNA, JELENTÉSE NIRVÁNA) SOKKAL TÖBBET TUD SEGÍTENI, MINT AZT ELSŐRE GONDOLNÁNK! MIVEL MINDEN JELENSÉGNEK, MINDENNEK, AMI CSAK LÉTEZIK EZ A HÁROM JELLEGZETESSÉGE, JELLEMZŐJE VAN, EZÉRT AZ IGAZSÁGRA VALÓ RÁDÖBBENÉS VALÓBAN RENGETEGET SEGÍT!! Mindent úgy látni, ahogyan az van, mindent a három igazság fényében látni RENGETEGET SEGÍT!! EZÉRT HA KOMOLY GYAKORLÓK VAGYUNK, ÉS KOMOLYAN VESSZÜK A TANÍTÁST, ÉS A CÉLUNK A NIRVÁNA, AKKOR A LEGJOBB, HA MINDENNAP ELMÉLKEDÜNK A HÁROM JELLEMZŐN. ÉS NE CSAK PUSZTÁN ELMÉLKEDJÜNK, GONDOLKOZZUNK. HANEM LÁSSUK BE, HOGY EZEK A DOLGOK VALÓBAN ÍGY VANNAK, MI MAGUNK LÁSSUK BE, AZ ELMÉLKEDÉS VÁLJON BELÁTÁSSÁ, ÉS EGY RÁDÖBBENÉSSÉ, HOGY VALÓBAN: MINDENNEK EZ A HÁROM JELLEMZŐJE VAN: MULANDÓSÁG, ÉNTELENSÉG, ÉS NEM KIELÉGÍTŐ.

Amikor legközelebb frissítem a blogot, akkor majd a többiről is írok. Röviden címszavakban például lehet elmélkedni a test taszító voltán (asubha meditáció) és vele együtt a test elmúlásán is, de alacsonyabb szinteken fokozott elővigyázatossággal érdemes csak végezni. Ezeket a gyakorlatokat azok végzik, akik csökkentik a nemi vágyat is, és nem csak az általános meditációkat (szamatha, vipasszana, szatipatthána, stb.) gyakorolnak. Nem csak szerzetesek gyakorolják az asubhát, hanem a világban élő gyakorlók közül is sokan.

Aztán lehet még elmélkedni a mettán is, a barátságosságon, a harmónián önmagunk és mások felé, stb. Majd ezekről írok amikor legközelebb írok a blogra új bejegyzéseket. :)

Van viszont három dolog amik a legfőbb és legalapabb tanítások. Az egyik az éntelenség, a másik a mulandóság, a harmadik a szenvedésteliség.

Most csak ezeket fejtem ki, és ezekről másolok be néhány szuttát.

röviden összefoglalom ezt a három témát, amin nagyon érdemes elmélkedni. Ha egy gyakorló ezeken gyakran elmélkedik, akkor mindenképpen belátásokhoz jut, belátásokat él át, amik ezekkel az Dhamma igazságokkal kapcsolatosak. Meditáció közben is ezekről a témákról gyűjtünk belátásokat, az éntelenség, a mulandóság és a szenvedésteliség igazolódik be.

Először nézzük meg a MULANDÓSÁGOT ÉS AZ ÉNTELENSÉGET: Figyeljük meg sok mindennek a mulandóságát elmélkedéseink során. És végül figyeljük meg azt, hogy minden elmúlik. Létrejön, megváltozik, elmúlik. A tudat, a test, az elme, a tudati jelenség, a világ, az univerzum mind megjelenik és elmúlik, miközben a változásnak alávetett. Így az éntelenség tanát összekötjük a mulandóság tanával. Nagyon érdemes mindezeken elmélkedni.
Tény az, hogy minden elmúlik. De miért van éntelenség? Nézzük meg. Forduljunk befelé. Mi az, ami állandó bennünk? A tegnap esti vacsora? A zenei ízlésünk? Vagy talán a test? Az elme? Van egyeltalán valami állandó, amit egyéniségnek, énnek nevezhetünk, amire azt mondhatjuk, hogy ezek mi vagyunk, ezek a miénk? Kutathatjuk, nem fogunk találni semmit, ami állandó bennünk. Minden folyamatosan megjelenik, és eltűnik. A tudat sem örökkévaló, mert folyamatosan változik a természete, a jellege, a tudattartalmak. És amikor meghalunk, ez a tudat elvész és egy új jön létre. A testet ha megvizsgáljuk, észrevehetjük, hogy nem állandó ez sem. Ez a test is folyamatosan változik, napról napra öregszik, és átalakul, míg végül elvész, akárcsak a tudat, és egy új test jön létre az újraszületéskor. Az elme sem állandó, hiszen mindig más és más gondolat jelenik meg benne. Minden, ami megjelenik, az elmúlik. De a Nirvána nem múlik el többé, ha elérjük. Mert a Nirvána mindig jelen volt, csak mi nem tapasztaltuk még meg. Ha egyszer belépünk a Nirvánába, akkor többé nem fog elmúlni. Ha egyszer belépünk a Nirvánába, akkor többé nem fogunk szenvedni és többé nem fogunk újraszületni. Akkor mégis mi az, ami állandó, ha önmagunkban nem találtunk semmi állandót? A világ talán állandó lenne? Az univerzum? Nem, ez sem az. Folyamatosan változik benne minden. A Nirvána az egyetlen, ami nem jelent meg, és nem múlik el - mindig jelen volt. Ezért nem múlik el. Nekünk csak rá kell eszmélnünk a Nirvánára. A világok is létrejönnek és megszűnnek. Buddha tisztán látta a világkorszakokat, a világok létrejöttét, pusztulását, új világok létrejöttét, pusztulását. Egyébként nagyon sok világ van: az istenek világai, az emberek világai, az állatok világa, az éhes szellemek világa, a pokollakók világa. Minden a Nirvána kivételével csak keletkezik és elmúlik. Akkor mi az, amit énnek vallhatunk, amire azt mondhatjuk, hogy ez én vagyok, ez az enyém? Nincs szilárd talaj a lábunk alatt. Nincs mire támaszkodni. Az egyéniség valójában csak egy tévképzet, egy illúzió. A név, a kor, a birtokolt tárgy, a birtokolt élmény, a jelen tudatállapot, a test, az elme, a tudat, a világ, az univerzum mind mulandóak. Valójában senkinek nincs egyénisége. Az átlagember egy különálló "én"ként tapasztalja önmagát. A tapasztalt tárgyat elkülöníti a tapasztalótól, az átélt élményt, tudatállapotot szintén elkülöníti a tapasztalótól. Így önmaga, és az élmény, vagy tárgy, vagy akármi között távolságot hoz létre. Ez a távolság meggátolja a tudat könnyed és rugalmas, befogadóképes működését. Mert az illető mindent "én"nek és "enyém"nek él át, ennek látja, ennek érzi. Mivel ez a nem-tudás, ez a tévképzet fentáll, ezért a dolgok jóval szenvedéstelibbek, nehezebben elviselhetőbbek, hiszen mindent egy egyéniséggel azonosítunk. Ez az egyéniség nem létezik valójában. Amikor meditációk és elmélkedések segítségével erre rádöbbennünk, akkor közvetlen tapasztalat jön létre az éntelenségről. Ez nem egy elméleti gondolat, nem olyan, mint a bemagolt tudás, hanem ez egy érzés, tapasztalás. Ekkor a tudatról lepereg némi szenny és a tisztaság felbukkanik. Az énképzet meggyengül, és az eddig tapasztalt kettősség is felolvad, legalábbis valamennyire biztosan. Többé nincs a tapasztaló és a tapasztalt dolog, vagy állapot között távolság. Nincs elválasztás. Egység jön létre, az úgynevezett egységélményt éljük át. Ekkor döbbenünk rá, hogy valójában csak egy illúzió, egy tévképzet az "én", mert semmi sincs valójában, amit "én"nek lehetne nevezni. Ha gyakran vizsgáljuk a jelenségeket az éntelenség fényében, és megértjük, hogy miért is éntelen minden, akkor a kettősség egyre jobban elvész belőlünk, és a helyét átveszi az örömteli belátás, amely előbb-utóbb boldogsággal tölt el minket. Van egy gondolat, amit szeretek tudatosítani gyakran. Nem csupán azt figyelem meg, hogy a jelenségek keletkeznek és elmúlnak, és ezért nem mondhatom őket "én"nek, hanem ezeken is végigfutok gondolatban: "ez nem az enyém. ez nem az én énem. ez nem én vagyok. ez nem az, ami én vagyok." ezt bármire ráilleszthetem. ezek a Buddha szavai. több szuttában is használja ezt a gondolatsort. Aztán haladok az egész univerzum éntelenségének megértése felé: "semmi nem az enyém. semmi nem az én énem. semmi sem vagyok. semmi sem az, ami én vagyok." Ez így egy nagyon jó kis elmélkedés: MINDEN, AMI MEGJELENIK AZ ELMÚLIK. ELMÚLIK A TEST, A TUDATOSSÁG, AZ ÉLET, A VILÁG, A TUDATI JELENSÉG. MULANDÓ A TEST, EZÉRT A TEST NEM ÉN VAGYOK. MULANDÓ A TUDATOSSÁG, EZÉRT A TUDATOSSÁG NEM ÉN VAGYOK. MULANDÓ AZ ÉLET, EZÉRT AZ ÉLET NEM ÉN VAGYOK. MULANDÓ A VILÁG EZÉRT A VILÁG NEM ÉN VAGYOK. MULANDÓ A TUDATI JELENSÉG, EZÉRT A TUDATI JELENSÉG NEM ÉN VAGYOK. EZ NEM AZ ÉN ÉNEM, EZ NEM ÉN VAGYOK, EZ NEM AZ, AMI ÉN VAGYOK. SEMMI NEM AZ ENYÉM, SEMMI NEM AZ ÉN ÉNEM, SEMMI NEM AZ, AMI ÉN VAGYOK. Ezeken érdemes gondolkodni időnként. Az éntelenségről és a mulandóságról ennyi a gondolatom. És bemásolok róla egy tanítóbeszédet (szuttát):

Forrás: http://a-buddha-ujja.hu/Szutta/Samyutta-22-59-mm

SN 22.59 Anattalakkhaṇa Sutta

1. Tanítóbeszéd az én-nélküliség jellegzetességéről

– Szerzetesek!

– Tiszteletreméltó Urunk! – válaszoltak ők.

A Magasztos a következőket mondotta:

– Szerzetesek, a forma nem én. Ha a forma én volna, akkor ez a forma nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a formával ekképpen: „A formám így legyen, a formám ne úgy legyen”. De mivel a forma nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet a formával ekképpen: „A formám így legyen, a formám ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, az érzés nem én. Ha az érzés én volna, akkor ez az érzés nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk az érzéssel ekképpen: „Az érzésem így legyen, az érzésem ne úgy legyen”. De mivel az érzés nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet az érzéssel ekképpen: „Az érzésem így legyen, az érzésem ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, az érzékelés nem én. Ha az érzékelés én volna, akkor ez az érzékelés nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk az érzékeléssel ekképpen: „Az érzékelésem így legyen, az érzékelésem ne úgy legyen”. De mivel az érzékelés nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet az érzékeléssel ekképpen: „Az érzékelésem így legyen, az érzékelésem ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, a képzőerők nem én. Ha a képzőerők én volna, akkor ezek a képzőerők nem vezetnének szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a képzőerőkkel ekképpen: „A képzőerőim így legyenek, a képzőerőim ne úgy legyenek”. De mivel a képzőerők nem én, hát szenvedéshez vezetnek, és senki sem rendelkezhet a képzőerőkkel ekképpen: „A képzőerőim így legyenek, a képzőerőim ne úgy legyenek”.

– Szerzetesek, a tudat nem én. Ha a tudat én volna, akkor ez a tudat nem vezetne szenvedéshez, és rendelkezhetnénk a tudattal ekképpen: „A tudatom így legyen, a tudatom ne úgy legyen”. De mivel a tudat nem én, hát szenvedéshez vezet, és senki sem rendelkezhet a tudattal ekképpen: „A tudatom így legyen, a tudatom ne úgy legyen”.

– Szerzetesek, hogyan vélekedtek: állandó a forma, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És az érzés állandó, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És az érzékelés állandó, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– És a képzőerők állandóak, vagy állandótlanok?

– Állandótlanok, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– A tudat állandó, vagy állandótlan?

– Állandótlan, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, az szenvedésteli, vagy kellemes?

– Szenvedésteli, tiszteletreméltó Urunk.

– Mármost ami állandótlan, ami szenvedésteli, miután alá van vetve a változásnak, arról helyes-e ekképpen vélekedni: „Ez az enyém, ez én vagyok, ez az én énem?”

– Nem, tiszteletreméltó Urunk.

– Tehát szerzetesek, bármilyen formáról legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, ekképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen érzésről legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, ekképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen érzékelésről legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, ekképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen képzőerőkről legyen is szó, legyenek azok akár múltbeliek, jövőbeliek vagy jelenben felmerülők, durvák vagy finomak, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévők, alsóbbrendűek vagy magasabbrendűek, távoliak vagy közeliek, helyesen megértve azokat, ahogyan léteznek, ekképpen kell róluk vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Bármilyen tudatról legyen is szó, legyen az akár múltbéli, jövőbeli vagy jelenben felmerülő, durva vagy finom, saját magunkban vagy rajtunk kívül lévő, alsóbbrendű vagy magasabbrendű, távoli vagy közeli, helyesen megértve azt, ahogyan létezik, ekképpen kell róla vélekedni: „Ez nem az enyém, ez nem én vagyok, ez nem az én énem.”

– Szerzetesek, ha egy nemes tanítvány, aki hallotta az igazságot, ekképpen látja a dolgokat, akkor nem azonosul többé a formával, nem azonosul többé az érzéssel, nem azonosul többé az érzékeléssel, nem azonosul többé a képzőerőkkel, nem azonosul többé a tudattal.

Amikor nem azonosul többé, kihuny a szenvedély. A szenvedély kihunytával megszabadul. Amikor megszabadul, tudomással bír arról, hogy megszabadult. Megérti, hogy „Kimerült a születés, végig lett élve a szent élet, ami elvégezhető, elvégeztetett, ezen túl nincs semmi, amit véghez kellene vinni.”

Ezeket mondotta a Magasztos. A szerzetesek pedig örvendeztek, és helyeselték szavait.

E beszéd elhangzása közben az ötös csapatban lévő szerzetesek szíve a nem ragaszkodás által megszabadult minden szennyeződéstől.

~~~~~~~~~~~


Az éntelenséggel kapcsolatban még több szutta is van. Ez inkább a mulandósággal foglalkozik:

Forrás: http://a-buddha-ujja.hu/Szutta/Samyutta-22-43-br

SN 22.43 Attadīpa Sutta

1. Magatoknál mint szigetnél

Szávatthiban.

– Bhikkhuk, magatoknál mint szigetnél, magatoknál mint menedéknél, más menedék nélkül időzzetek; a Tannál mint szigetnél, a Tannál mint menedéknél, más menedék nélkül időzzetek1. Amikor magatoknál mint szigetnél, magatoknál mint menedéknél, más menedék nélkül időztök; a Tannál mint szigetnél, a Tannál mint menedéknél, más menedék nélkül időztök, magát az alapot így kellene megvizsgálni: Miből születik a szomorúság, siránkozás, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés? Hogyan jön létre?

És bhikkhuk, miből születik a szomorúság, siránkozás, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés? Hogyan jön létre? Vegyük például, bhikkhuk, a tanulatlan világit, aki nem látója a nemes személyeknek és képzetlen és járatlan az ő tanaikban, aki nem látója a magasabb személyeknek, és képzetlen és járatlan az ő tanaikban, aki nem a nemes személyek közül való és képzetlen és járatlan az ő tanaikban, aki nem a magasabb személyek közül való és képzetlen és járatlan az ő tanaikban – ő énnek tekinti a formát, vagy az ént a forma birtokosának, vagy a formát az énben lévőnek, vagy az ént a formában lévőnek. Formája változik és átalakul. A forma változásával és átalakulásával szomorúság, siránkozás, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés kél fel benne.

Ő énnek tekinti az érzést, vagy az ént az érzés birtokosának, vagy az érzést az énben lévőnek, vagy az ént az érzésben lévőnek. Érzése változik és átalakul. Az érzés változásával és megváltozásával átalakulásával szomorúság, siránkozás, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés kél fel benne.

Ő énnek tekinti az érzékelést, vagy az ént az érzékelés birtokosának, vagy az érzékelést az énben lévőnek, vagy az ént az érzékelésben lévőnek. Érzékelése változik és átalakul. Az érzékelés változásával és átalakulásával szomorúság, siránkozás, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés kél fel benne.

Ő énnek tekinti az késztetéseket, vagy az ént a késztetések birtokosának, vagy a késztetéseket az énben lévőnek, vagy az ént a késztetésekben lévőnek. Késztetései változnak és átalakulnak. Az késztetések változásával és átalakulásával szomorúság, siránkozás, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés kél fel benne.

Ő énnek tekinti az tudatosságot, vagy az ént a tudatosság birtokosának, vagy a tudatosságot az énben lévőnek, vagy az ént a tudatosságban lévőnek. Tudatossága változik és átalakul. A tudatosság változásával és átalakulásával szomorúság, siránkozás, fájdalom, elégedetlenség és kétségbeesés kél fel benne.

De amikor, bhikkhuk, valaki megérti a forma állandótlanságát, változását, elhalványulását és megszűnését, és amikor úgy látja azt, ahogyan valójában van, helyes belátással a következőképpen: „A múltban is és most is minden forma állandótlan, szenvedéssel teli és változásnak alávetett”, akkor elhagyja a szomorúságot, siránkozást, fájdalmat, elégedetlenséget és kétségbeesést. Ezek elhalványulásával többé nem lesz zaklatott. Zaklatott nem lévén, boldogan időzik. Az olyan bhikkhut, aki boldogan időzik, kioltottnak2 mondják e tekintetben (a belátás vipassanaa módszere révén).

De amikor, bhikkhuk, valaki megérti az érzés állandótlanságát, változását, elhalványulását és megszűnését, és amikor úgy látja azt, ahogyan valójában van, helyes belátással a következőképpen: „A múltban is és most is minden érzés állandótlan, szenvedéssel teli és változásnak alávetett”, akkor elhagyja a szomorúságot, siránkozást, fájdalmat, elégedetlenséget és kétségbeesést. Ezek elhalványulásával többé nem lesz zaklatott. Zaklatott nem lévén, boldogan időzik. Az olyan bhikkhut, aki boldogan időzik, kioltottnak mondják e tekintetben.

De amikor bhikkhuk, valaki megérti az érzékelés állandótlanságát, változását, elhalványulását és megszűnését, és amikor úgy látja azt, ahogyan valójában van, helyes belátással a következőképpen: „A múltban is és most is minden érzékelés állandótlan, szenvedéssel teli és változásnak alávetett”, akkor elhagyja a szomorúságot, siránkozást, fájdalmat, elégedetlenséget és kétségbeesést. Ezek elhalványulásával többé nem lesz zaklatott. Zaklatott nem lévén, boldogan időzik. Az olyan bhikkhut, aki boldogan időzik, kioltottnak mondják e tekintetben.

De amikor bhikkhuk, valaki megérti az késztetések állandótlanságát, változását, elhalványulását és megszűnését, és amikor úgy látja azt, ahogyan valójában van, helyes belátással a következőképpen: „A múltban is és most is minden késztetés állandótlan, szenvedéssel teli és változásnak alávetett”, akkor elhagyja a szomorúságot, siránkozást, fájdalmat, elégedetlenséget és kétségbeesést. Ezek elhalványulásával többé nem lesz zaklatott. Zaklatott nem lévén, boldogan időzik. Az olyan bhikkhut, aki boldogan időzik, kioltottnak mondják e tekintetben.

De amikor bhikkhuk, valaki megérti az tudatosság állandótlanságát, változását, elhalványulását és megszűnését, és amikor úgy látja azt, ahogyan valójában van, helyes belátással a következőképpen: „A múltban is és most is minden tudatosság állandótlan, szenvedéssel teli és változásnak alávetett”, akkor elhagyja a szomorúságot, siránkozást, fájdalmat, elégedetlenséget és kétségbeesést. Ezek elhalványulásával többé nem lesz zaklatott. Zaklatott nem lévén, boldogan időzik. Az olyan bhikkhut, aki boldogan időzik, kioltottnak mondják e tekintetben.


  1. Lásd még DN 16.

  2. nibbuto: aki elérte a nibbánát

~~~~~~~~~~~~

Végül pedig nézzük meg mi a dukkha, a szenvedésteliség. Ez is nagyon fontos. Itt nem arra kell gondolni, hogy a Buddha azt mondta, hogy minden kínszenvedés. Ez a gondolat az Első Nemes Igazság ('Van szenvedés") félreértelmezéséből keletkezik, amit gyakran úgy fordítanak, hogy az élet szenvedés. Amikor valaki ezt olvassa, rögtön ez juthat eszébe: A Buddha azt tanította, hogy az egész élet mindig kín, de szerintem nem mindig az, nem tudom ezt elfogadni.

Buddha nem beszélt angolul, nem használt európai nyelvet, így az angol "szenvedni" szót sem használta.
A régi iratokból láthatjuk, hogy Buddha a "dukkha" szót használta. Ez a páli szó több jelentést is hordozhat magában. Általános szenvedést is jelenthet, de bármi olyanra is célozhat, ami nem állandó, nem befejezett, vagy más dolog függvényében létezhet csak, és nem kielégítő.
Akadnak olyan fordítók is, akik a jelentésükben talán helyesebb, és valódibb "nehéz, megterhelő" vagy "nem kielégítő természetű" szavakat használják a "dukkha" szó jelentésére, és nem pedig "szenvedés" szót használnak.

Tehát a dukkhán nem érdemes úgy gondolkodni egyszerűen, hogy "minden szenvedés", mert akkor negatív lesz a világnézetünk, és beszűkülünk arra, hogy minden egy merő kín.
Sokkal inkább érdemes úgy elmélkedni a dukkháról, hogy "feszültséggel teliek a dolgok, mert mindig csak megjelennek, és elmúlnak, ezért nem kielégítőek, hanem szétesnek, mulandóak. a vágy, a sóvárgás, a ragaszkodás van jelen a dolgokkal, ezért nem kielégítő természetűek a dolgok."
Szóval ne szűkítsük be a látókörünket és ne azt gondoljuk, hogy minden kínszenvedés. hanem inkább azt, hogy nem kielégítőek a világ dolgai. Mindezekből az elmélkedésekből fakad az, hogy rádöbbenünk arra is, hogy pontosan ezek okáért érdemes és hasznos meditációt gyakorolni, a buddhizmus felé fordulni. Mert a szamszárában folyamatos újraszületés van, és folyamatosan át kell élnünk a születést, a betegséget, a szenvedést, az öregséget, a halált, újra és újra.

A DUKKHÁN VALÓ ELMÉLKEDÉST CÉLSZERŰ NAGYON MÉLYEN MEGÉRTENI. A SZAMSZÁRA NEM KIELÉGÍTŐ VOLTÁT CÉLSZERŰ OLYAN MÉLYEN MEGÉRTENI, AMILYEN MÉLYEN CSAK TUDJUK, AMENNYIRE CSAK A MÉLYÉRE TUDUNK LÁTNI. Miért? Mert ez is segít eloldódni a szamszárától, és a Nibbána felé evezni. Nem csak a meditációk. Erről fentebb már írtam, nem akarom újra ismételni önmagam. DE VALÓBAN NAGYON SOKAT SEGÍTENEK AZ ELMÉLKEDÉSEK, ÉS NE PUSZTÁN ELMÉLKEDÉS LEGYEN HANEM EGY RÁDÖBENNÉS ARRA, HOGY VALÓBAN ILYENEK A DOLGOK. HOGY VALÓBAN MINDENNEK EZ A HÁROM JELLEMZŐJE, JELLEGZETESSÉGE VAN: MULANDÓ, ÉNTELEN, ÉS NEM KIELÉGÍTŐ.

Tehát célszerű nagyon a mélyére látni a szamszára működésének, a szamszára nem kielégítő voltának. Mi a szamszára? ez az egész létforgatag. az egész univerzum. az újraszületések birodalmai.

Nézzük először meg, milyen egy szamszárikus élet. Először megszületünk. aztán jönnek a betegségek, az apróbb szenvedések, és a nagyobb, jóval nehezebben elviselhető csapások, megpróbáltatások, kínok az életünkben. Bár vannak örömök is az életben, de ezek mindig elmúlanak, ezért valóban nem hoznak tartós kielégülést. Ahogy az idő megy, úgy találkozunk a vénüléssel, és legvégül a halállal is. Olyan hatalmas kínok is vannak a szamszárikus élet folyamán, mint például amikor egy nem meditáló lény (akinek a tudata átlagos, és nincs benne meditációs egyensúly) tehát egy nem meditáló lény elveszít olyan lényeket élete során, akikhez nagyon ragaszkodott, akikhez nagyon kötődött, legyen ez barát, rokon, családtag, szerető, házastárs, vagy akárki. Milyen hatalmas fájdalom! Vagy nézzünk meg előnytelenebb szamszárikus születéseket. Például valaki árván, szülők nélkül kezdi el az életét. Életében is rosszul bánnak vele nagyon sokan, nincs aki igazán megértse és melléálljon. Hatalmas szenvedéseket áll ki élete során. Vagy aki elveszíti a lakását és hajléktalanná válik. Milyen hatalmas kín ez is. Kukázik, és azt eszi amit mások a szemétbe dobnak. Vagy aki fogyatékosan születik. Az is milyen hatalmas szenvedés, és egész életében szenved miatta. Vagy gondoljunk bele milyen élete van azoknak akiket megerőszakoltak, akiket pedofil kapott el, vagy hasonlók. ÉS EZEK MÉG CSAK AZ ELŐNYTELENEBB EMBERI ÉLETEK! AZ IGAZSÁG AZ, HOGY MINDANNYIAN ELŐBB-UTÓBB SZÜLETÜNK ELŐNYTELENEBB ÉLETHELYZETEKBE, ELŐNYTELENEBB ÉLETMINŐSÉGEKET ÉLÜNK MEG, ÉS SOKKAL TÖBBET SZENVEDÜNK, MINT A JELENLEGI ÉLETÜNKBEN. NAGYON SOK EMBER HAMAR ELVESZÍTI AZ EMBEREI ÉLETET IS. AKKOR MILYEN ALSÓBB VILÁGOKBA SZÜLETNI?

Olyan, hogy az állati világban egy állat mentalitásával rendelkezünk, az állatokra vadásznak, vagy épp kihasználják őket. Az éhes szellemek világában már ennél is nagyobb kínok vannak, az ott lévő lények nagyon erősen éhségtől és szomjúságtól szenvednek. És végül, legalul ott van a poklok világa. Ott a tudat és a test szinte folyamatosan el van gyötörve. ott szinte folyamatos depresszió és harag tombol minden lény szívében, és a lények vagy extrém hidegtől, vagy extrém melegtől szenvednek. ott a tudat és a test szinte folyamatosan, vagy akár folyamatosan el is van gyötörve. Amikor az illető pokolbeli tapasztalásaira irányuló karmái elfogynak, akkor az illető kikerül a pokolból, vagy másnéven paranoiavilágból.

TEHÁT ILYENEK A SZAMSZÁRIKUS ÉLETEK. Miért van újraszületés? Miért születünk újra? A nemtudás, azaz a tévhitek miatt, és a sóvárgás, azaz a vágy miatt. Minden szenvedés emiatt jön létre.

Valójában mindannyian, amíg még nem érjük el a Nibbánát (Páli nyelven a Nirvána úgy van mondva, hogy Nibbána) , és a vágyainkat követjük, olyanok vagyunk, mint a LEPRÁSOK. tekintsük a sebeket az égető, perzselő vágyaknak. ahogy a leprás testén is sebek vannak. a leprás elkezdi vakarni a sebeit, mert az enyhülést hoz neki, de mindezzel csak tovább fertőzi a leprával a testét. mi ugyanezt tesszük, ez a nagy igazság. a vágyak kielégítése enyhülést hoz nekünk, de ugyanakkor tovább fokozzuk a ragaszkodásokat, a sóvárgásokat. és pontosan ez az, ami a szamszárában, a létforgatagba való újraszületésben tart minket. pontosan ezek okáért, és a szamszárában megtörténő hatalmas szenvedések áradatáért a SZAMSZÁRA NEM KIELÉGÍTŐ. A DOLGOK NEM KIELÉGÍTŐEK. A lények valójában csak több szenvedést teremtenek a vágyak utáni rohangálásokkal, mint örömöt. A csüngések csak további csüngéseket szülnek, és UGYANODA VEZETNEK VISSZA.  a vágyak, és a csüngések ugyanoda vezetnek vissza. Hova? A szamszára szenvedéseihez. a szamszárában tapasztalható kínokhoz, szenvedésekhez. mivel önmagába, a szamszárába vezet vissza bármilyen csüngés, vágy utáni rohanás. Az életek rövidek, megszületünk, megbetegszünk, szenvedünk, hatalmas kínokkal találkozunk, megöregszünk és meghalunk. céltalan, szenvedésekkel teli bolyongás az egész. a lények csupán az önző vágyaikat elégítik ki folyamatosan, de mind vissza is tér hozzájuk a szamszára szenvedéseinek formájában. Ez a szamszára. A szamszárában nincs valódi öröm, vagy valódi biztonság, vagy valódi nyugalom. minden elmúlik, nincs mibe kapaszkodni. a talaj kicsúszik a lábunk alól, folyamatosan. és a szamszára nem egy vidám, vagy örömteli dolog. hanem akármilyen keserű is elfogadni, a szamszára a szenvedések birodalma, a szenvedések világa. Itt még nincs vége az elmélkedésnek. Vegyük elő a Négy Nemes Igazságot. Mi a Négy Nemes Igazság? Gondoljuk át mélyen.

1. van szenvedés - ez a szenvedés a szamszára egésze, hisz amíg a szamszárában vagyunk addig szenvedünk is időnként, vagy gyakran.

2. a szenvedésnek van oka -a szenvedés oka a sóvárgás, a vágy, a tudatlanság.

3. a szenvedésnek van megszűntetése - a szenvedés megszűntetése/megszűnése a Nibbána elérése. a Nibbánában többé már nem sújt minket semmilyen szenvedés, és kimerül az újraszületések folyama. nem születünk többé újra a szamszárába.

4. a szenvedés megszűntetéséhez vezető út - ez a Nemes Nyolcrétű Ösvény


1 Helyes nézet
2 Helyes szándék
3 Helyes beszéd
4 Helyes cselekvés
5 Helyes megélhetési mód
6 Helyes törekvés
7 Helyes éberség
8 Helyes elmélyedés

Tehát lássuk be: a szamszárából a kivezető út a Buddha útja. követni a Buddhát, és azt a sok más megvilágosodottat, akik már elérték a megvilágosodást, akár élnek, akár meghaltak már. Az egyetlen út a gyakorlás, a meditáció, az elmélkedések, a helyes életmód, és az erkölcs gyakorlása. mindezek egésze alkotja az utat. Gondoljuk át mélyen, hogy ez a kivezető út a szenvedésből. Épp ezért a szamszára céltalan, értelmetlen, és szenvedésekkel teli, és a buddhizmus felé fordulásnak van értelme, van célja, és eltörli örökre a szenvedést.


MINDEZEK A RENDSZERES (HA LEHET AKKOR MINDENNAPI) ELMÉLKEDÉSEK ELHOZNAK NEKÜNK EGY KELLEMES, NEM EVILÁGI ÖRÖMÖT. EGY FINOM, LÁGY, KELLEMES BÉKESSÉGET. AMI A SZAMSZÁRÁTÓL VALÓ ELOLDÓDÁSBÓL FAKAD. Tehát nagyon is érdemes MINDENNAP ELMÉLKEDNI A HÁROM FŐ JELLEMZŐN, BELÁTNI AZOKAT. Ez nem kényszeres elfordulás. Nem kényszer. Hanem ELOLDÓDÁS. Ezek mellett a napi, rendszeres meditáció is nagyon fontos része az útnak. Ha ezt tesszük, tudatunk egyre stabilabbá, rendíthetetlenebbé, zavartalanabbá, és örömtelibbé, és békével telibbé válik. Úton vagyunk. A Nibbána felé. és ne felejtsük el: a Nibbána előtt is vannak különböző szintek. folyamba lépett, egyszer visszatérő, vissza nem térő. Ez nagyon fontos. mert ha legalább a folyamba lépett szintet elérjük még ebben az életben akkor 7 életen belül elérjük a Nibbánát. vagy ha az egyszer visszatérő szintet érjük el, akkor már csak egyszer születünk meg, és elérjük a Nibbánát. a vissza nem térő isteni világban éri el a Nibbánát. TEHÁT HA ÚTON VAGYUNK, AZ MÁR MINDENKÉPPEN REMEK!! NAGYSZERŰ!! SOHA NE ADJUK FEL. :) ;) Ez a szutta is segít megérteni a szamszára nem kielégítő voltát:

FORRÁS: http://a-buddha-ujja.hu/Szutta/Majjhima-75-vj

MN 75 Māgaṇḍiya Sutta

1. Mágandija

Tartalom [elrejtés]
1. Mágandija

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Kuru-földön tartózkodott. A Kuru-földi Kammásszadhamma nevű városkában, egy Bháradvádzsa-nemzetségbeli pap házában, a tűzhely mellé leterített gyékényen feküdt. Egyik reggelen a Magasztos felöltözött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult Kammásszadhammába alamizsnáért. Bejárta Kammászszadhammát alamizsnáért, majd alamizsnagyűjtő útjáról visszatérve, elfogyasztotta az élelmet, és elvonult egy közeli erdőségbe, a nap hátralévő részét eltölteni. Az erdő mélyén leült egy fa tövébe, hogy ott töltse a napot.

Eközben Mágandija vándor remete időtöltésül fel-alá sétálgatott, és elvetődött a Bháradvádzsa-nemzetségbeli pap házához. A Bháradvádzsa-nemzetségbeli pap házában meglátta a tűzhely mellé leterített gyékényt, és megkérdezte a paptól:

– Kinek van ez a gyékény a tűzhely mellé leterítve Bháradvádzsa úr házában? Úgy látom, remete fekhelyéül szolgál.

– Mágandija, a Szakja-nemzetségbeli Gótama remete van itt, aki a Szakja-házból remeteségbe vonult. A tiszteletreméltó Gótamát tekintély és hírnév övezi : “Itt van a Magasztos, a szent, a tökéletesen megvilágosult, tudás és helyes élet mintaképe, igaz úton járó, világtudású, az emberi nyáj pásztora, istenek és emberek tanítója, a magasztos Buddha.” Ennek a Gótama úrnak a fekhelye van ide terítve.

– Kellemetlen látványban volt részem, Bháradvádzsa, hogy annak a világcsaló Gótama úrnak a fekhelyét kellett látnom.

– Vigyázz, mit beszélsz, Mágandija! Vigyázz, mit beszélsz, Mágandija! Sok tudós nemes, tudós pap, tudós házigazda, tudós remete fogadja el és követi ennek a Gótama úrnak nemes bölcsességét, üdvös tanítását.

– Bháradvádzsa, ha szemtől szembe találkoznám azzal a Gótama úrral, a szemébe mondanám: “Gótama remete világcsaló, mert beleüti az orrát a mi tanításainkba.”

– Ha nincs kifogása ellene Mágandija úrnak, beszámolok erről Gótama remetének.

– Felőlem nyugodtan elmondhatja neki, Bháradvádzsa úr.

A Magasztos emberfölötti, tiszta, csodálatos hallásával végighallgatta Bháradvádzsa pap és Mágandija vándor remete beszélgetését. Estefelé a Magasztos befejezte elmélkedését, felkelt, elindult Bháradvádzsa pap házába. Odaérve, leült a leterített gyékényre. Ekkor Bháradvádzsa pap a Magasztos elé járult. Elébe érve, köszöntötte a Magasztost, üdvözlő szavakat váltott vele, és leült előtte. A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Bháradvádzsa papot:

– Bháradvádzsa, ennek a gyékénynek kapcsán beszélgettél valamiről Mágandija vándor remetével?

E szavakra Bháradvádzsa pap megdöbbent, megdermedt, és így felelt a Magasztosnak:

– Éppen erről akartam beszámolni Gótama úrnak, de Gótama úr kivette a számból a szót.

Mielőtt a Magasztos és Bháradvádzsa pap párbeszéde tovább folytatódott volna, Mágandija vándor remete, időtöltésül fel-alá sétálgatva, elvetődött a Bháradvádzsa-nemzetségbeli pap házához, ahol a Magasztos tartózkodott. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, üdvözlő szavakat váltott vele, és leült előtte.

A Magasztos így szólította meg az előtte ülő Mágandija vándor remetét:

– Mágandija, a szem az alakokban gyönyörködik, az alakoknak örül, az alakokat élvezi; a Beérkezett a szemet megfékezte, megbilincselte, legyőzte, megkötötte, és megkötésének tanát hirdeti. Erre céloztál, Mágandija, amikor azt mondtad, hogy Gótama remete világcsaló?

– Igen, pontosan erre céloztam, Gótama, amikor azt mondtam, hogy Gótama remete világcsaló, mert beleüti az orrát a mi tanításainkba.

– Mágandija, a fül a hangokban gyönyörködik, a hangoknak örül, a hangokat élvezi; a Beérkezett a fület megfékezte, megbilincselte, legyőzte, megkötötte, és megkötésének tanát hirdeti. Erre céloztál, Mágandija, amikor azt mondtad, hogy Gótama remete világcsaló?

– Igen, pontosan erre céloztam, Gótama, amikor azt mondtam, hogy Gótama remete világcsaló, mert beleüti az orrát a mi tanításainkba.

– Mágandija, az orr az illatokban gyönyörködik (~ a nyelv az ízekben gyönyörködik, ~ a test a tapintásokban gyönyörködik, ~ az ész a gondolatokban gyönyörködik), az illatoknak [stb.] örül, az illatokat [stb.] élvezi ; a Beérkezett az orrot [stb.] megfékezte, megbilincselte, legyőzte, megkötötte, és megkötésének tanát hirdeti. Erre céloztál, Mágandija, amikor azt mondtad, hogy Gótama remete világcsaló?

– Igen, pontosan erre céloztam, Gótama, amikor azt mondtam, hogy Gótama remete világcsaló, mert beleüti az orrát a mi tanításainkba.

– Mi a véleményed, Mágandija? Tegyük fel, hogy valaki eleinte a szemmel érzékelhető kellemes, örvendetes, kívánatos, szépséges, vonzó, csábító alakokban gyönyörködött, később azonban a valóságnak megfelelően felismerte az alakok keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután az alakok vágya kialudt benne, alakokért lángolása kihamvadt, szomja lecsillapult, belső nyugalmát elérte. Nos, Mágandija, találsz-e valami kivetnivalót az ilyen emberben?

– Egyáltalán semmit, Gótama.

– És mi a véleményed, Mágandija? Tegyük fel, hogy valaki eleinte a füllel érzékelhető hangokban (~ orral érzékelhető illatokban, ~ nyelvvel érzékelhető ízekben, ~ testtel érzékelhető tapintásokban, … ésszel érzékelhető gondolatokban) gyönyörködött, később azonban a valóságnak megfelelően felismerte a hangok [stb.] keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután a hangok vágya kialudt benne, hangokért lángolása kihamvadt, szomja lecsillapult, belső nyugalmát elérte. Nos, Mágandija, találsz-e valami kivetnivalót az ilyen emberben?

– Egyáltalán semmit, Gótama.

– Márpedig, Mágandija, eleinte én is otthonomban laktam, az öt érzékszerv minden örömét élveztem, a szemmel érzékelhető kellemes, örvendetes, kívánatos, szépséges, vonzó, csábító alakokban (~ hangokban, illatokban, ~ ízekben, ~ tapintásokban, ~ gondolatokban) gyönyörködtem. Három palotám volt, egy őszi, egy téli, egy nyári. A négy őszi hónapot az őszi palotában töltöttem, énekesnők társaságában, és ki sem léptem a palotából. Később azonban a valóságnak megfelelően felismertem az örömök keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután az örömök vágya kialudt bennem, örömökért lángolásom kihamvadt, szomjam lecsillapult, a belső nyugalmat elértem. Látom a többi élőlényt, amelyek az érzéki örömökön csüggenek, érzéki örömök szomja emészti őket, érzéki örömök lázától sorvadnak, érzéki örömök rabjai, és nem irigylem érte őket, nem találok ezekben gyönyörűséget. Miért? Mert én azt a boldogságot élvezem, amely az érzéki örömökön túlemelkedve, káros kívánságokon túlemelkedve, az égi gyönyörűségeket is felülmúlja. Ezért az alsóbbrendűt nem irigylem, nem találok benne gyönyörűséget.

Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy gazdag, jómódú, vagyonos házigazda vagy házigazda fia, aki az öt érzékszerv minden örömét élvezi, a szemmel érzékelhető kellemes, örvendetes, kívánatos, szépséges, vonzó, csábító alakokban (~ hangokban, ~ illatokban, ~ ízekben, ~ tapintásokban, ~ gondolatokban) gyönyörködik. Testével igaz életet él, beszédével igaz életet él, gondolataival igaz életet él, és teste pusztulása után, halála után jó útra jut, az égi világba kerül, a harminchárom isten közé. Ott az égi kéjkertben, égi örömleányok társaságában az öt érzékszerv minden örömét élvezi. Onnét megpillant egy házigazdát vagy házigazda fiát, aki az öt érzékszerv minden örömét élvezi. Mit gondolsz, Mágandija: az az istenfiú ott az égi kéjkertben, égi örömleányok társaságában, az öt érzékszerv minden égi örömét élvezve, megirigyli-e az öt érzékszerv földi örömeit, amelyet az a házigazda vagy házigazda fia élvez? Vissza akar-e térni az emberi gyönyörűségekhez?

– Semmiképpen sem, Gótama, hiszen az égi gyönyörűségek fölülmúlják, túlhaladják a földi gyönyörűségeket.

– Ugyanígy vagyok én is, Mágandija. Eleinte én is otthonomban laktam, az öt érzékszerv minden örömét élveztem […]. Később azonban a valóságnak megfelelően felismertem az örömök keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután az örömök vágya kialudt bennem, […] nem találok benne gyönyörűséget.

Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy leprás, akinek testét fekélyek borítják, tagjai elgennyedtek, férgek rágják, körmével véresre vakarja sebeit, és parázzsal telt gödör mellett próbálja szikkasztani testét. Barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói tapasztalt orvost hívatnának, és az a tapasztalt orvos gyógyszert készítene neki. Ő a gyógyszer segítségével megszabadulna a leprától, meggyógyulna, egészséges lenne, magához térne, talpra állna, kedve szerint mehetne bárhova. Megpillantana egy másik leprást, akinek testét fekélyek borítják, tagjai elgennyedtek, férgek rágják, körmével véresre vakarja sebeit, és parázzsal telt gödör mellett próbálja szikkasztani testét. Mit gondolsz, Mágandija: irigyelné-e az első ember attól a leprástól a parázzsal telt gödröt, vagy az orvossággal történő kezelést?

– Semmiképpen sem, Gótama, mert orvosságra csak addig van szükség, amíg a betegség fennáll; ha a betegség elmúlik, nincs szükség orvosságra. - Ugyanígy vagyok én is, Mágandija. Eleinte én is otthonomban laktam, az öt érzékszerv minden örömét élveztem, […] később azonban az örömök vágya kialudt bennem, […] nem találok benne gyönyörűséget. Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy leprás, akinek testét fekélyek borítják, […] és gyógyszer segítségével megszabadulna a leprától, meggyógyulna, egészséges lenne, magához térne, talpra állna, kedve szerint mehetne bárhova. Ekkor két erős férfi kétfelől karjánál fogva megragadná, és a parázzsal telt gödör mellé hurcolná. Mit gondolsz, Mágandija: nem próbálná-e ez az ember minden erővel kitépni magát kezeik közül?

– De igen, Gótama, mert annak a tűznek az érintése igen fájdalmas, perzselő, égető.

– Mit gondolsz, Mágandija: annak a tűznek az érintése csak most lett igen fájdalmas, perzselő, égető, vagy már előzőleg is igen fájdalmas, perzselő, égető volt annak a tűznek az érintése?

– Annak a tűznek az érintése most is igen fájdalmas, perzselő, égető, és előzőleg is igen fájdalmas, perzselő, égető volt annak a tűznek az érintése, Gótama. Ám annak a leprásnak testét fekélyek borították, tagjai elgennyedtek, férgek rágták, körmével véresre vakarta sebeit, ezért elveszítette ítélőképességét, és az volt a téveszméje, hogy a kínzó tűz jólesik.

– Ugyanígy, Mágandija, az érzéki örömök a múltban is igen fájdalmasak, perzselők, égetők voltak, a jövőben is igen fájdalmasak, perzselők, égetők lesznek, a jelenben is igen fájdalmasak, perzselők, égetők az érzéki örömök. Mégis az élők az érzéki örömökön csüggenek, érzéki örömök szomja emészti őket, érzéki örömök lázától sorvadnak, ezért elveszítik ítélőképességüket, és az a téveszméjük, hogy a kínzó érzéki örömök jólesnek.

Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy leprás, akinek testét fekélyek borítják, tagjai elgennyedtek, férgek rágják, körmével véresre vakarja sebeit, és parázzsal telt gödör mellett próbálja szikkasztani testét. De minél inkább próbálja parázzsal telt gödör mellett szikkasztani testét a leprás, akinek testét fekélyek borítják, […] annál jobban elmérgesednek, elgennyednek, bűzhödnek sebei. Mégis bizonyos élvezetet, enyhülést talál abban, hogy viszkető sebeit vakarja. Ugyanígy vannak az élők, akik érzéki örömökön csüggenek, érzéki örömök szomja emészti őket, érzéki örömök lázától sorvadnak, és az érzéki örömök rabjai. De minél inkább rabul esnek az érzéki örömöknek az élők, akik érzéki örömökön csüggenek, érzéki örömök szomja emészti őket, érzéki örömök lázától sorvadnak, annál jobban fokozódik bennük az érzéki örömök szomja, annál jobban sorvadnak az érzéki örömök lázától. Mégis bizonyos élvezetet, enyhülést találnak abban, hogy az öt érzékszerv örömeit élvezik.

Mi a véleményed, Mágandija? Láttál-e már olyan királyt vagy főminisztert, vagy hallottál-e olyanról, aki az öt érzékszerv minden örömét élvezi, és anélkül, hogy az örömök vágya kialudt volna benne, anélkül, hogy örömökért lángolása kihamvadt volna, szomja mégis lecsillapult volna, vagy valaha lecsillapulna, a belső nyugalmat elérte volna, vagy valaha elérné?

– Semmiképpen sem, Gótama.

– Valóban, Mágandija; én sem láttam olyan királyt vagy főminisztert, én sem hallottam olyanról […]. Viszont mindazok a remeték és papok, akiknek szomja lecsillapult vagy le fog csillapulni, akik a belső nyugalmat elérték vagy el fogják érni, azok mindannyian a valóságnak megfelelően felismerték az örömök keletkezését és elmúlását, gyönyörét és nyomorúságát, és a menekvést tőlük, és ezután az örömök vágya kialudt bennük, örömökért lángolásuk kihamvadt, szomjuk lecsillapult, a belső nyugalmat elérték vagy el fogják érni.

Ekkor a Magasztos ezt a kinyilatkoztatást tette:

Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm,
nyolcágú út a legszentebb, az örök üdvhöz ez vezet.

E szavak hallatára Mágandija vándor remete így szólt a Magasztoshoz:

– Csodálatos, Gótama, bámulatos, Gótama, milyen találó Gótama úr mondása: Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm. Én is hallottam, Gótama, hogy régi idők zarándokai és tanítómesterei ezt hirdették: Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm. Ezzel megegyezik Gótama úr mondása.

– Mágandija, amikor hallottad, hogy régi idők zarándokai és tanítómesterei ezt hirdették: Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm, milyen egészségről, milyen kialvásról volt szó?

E szavak hallatára Mágandija vándor remete végigsimította testét kezével.

– Itt van az egészség, Gótama, itt van a kialvás. Jelenleg egészséges vagyok, jól érzem magamat, elcsitult minden bajom.

– Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy vakon született ember, aki nem látja a fekete és fehér tárgyakat, nem látja a kék tárgyakat, nem látja a sárga tárgyakat, nem látja a vörös tárgyakat, nem látja a rózsaszín tárgyakat, nem látja a simát és az egyenetlent, nem látja a csillagokat, nem látja a holdat és napot. Egyszer hallaná, amikor egy látó ember így beszél: „Mindenkihez illik a szép, fehér, folttalan, tiszta ruha.” Elindulna fehér ruhát keresni. Egy másik ember becsapná egy olajos, kormos, ócska köntössel: „Tessék, kedves barátom, itt van egy szép, fehér, folttalan, tiszta ruha.” Átvenné, felöltené, örömében elégedetten jelentené ki: „Mindenkihez illik a szép, fehér, folttalan, tiszta ruha.” Mit gondolsz, Mágandija: az a vakon született ember tudatosan és látva is átvenné és felöltené azt az olajos, kormos, ócska köntöst, és örömében elégedetten jelentené ki : „Mindenkihez illik a szép, fehér, folttalan, tiszta ruha”, vagy csak azért, mert hisz a látónak?

– Természetes, Gótama, hogy a vakon született ember csak azért venné át és öltené fel azt az olajos, kormos, ócska köntöst, és azért jelentené ki örömében elégedetten: „Mindenkinek jól áll a szép, fehér, folttalan, tiszta ruha”, mert nem tudja, nem látja, milyen, és hisz a látónak.

– Ugyanígy, Mágandija, a más nézeteket valló zarándokok vakok, világtalanok. Nem tudják, mi az egészség, nem látják, mi a kialvás, közben mégis ezt a verset mondják:

Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm.

A tökéletesen megvilágosult régi szentek viszont így mondták ezt a verset:

Az egészség a legfőbb kincs, a kialvás a fő öröm,
nyolcágú út a legszentebb, az örök üdvhöz ez vezet.

Ez a mondás azóta szállóigévé vált a köznép soraiban is. Ezt a testet viszont, Mágandija, betegség gyötri, fekélyek gyötrik, sebek gyötrik, kínok gyötrik, bajok gyötrik, és te mégis így beszélsz erről a betegség gyötörte, fekélyek gyötörte, sebek gyötörte, kínok gyötörte, bajok gyötörte testről: „Itt van az egészség, Gótama, itt van a kialvás.” Mágandija, te nem rendelkezel a nemes látással, hogy a nemes látás segítségével megtudhassad, mi az egészség, megláthassad, mi a kialvás.

– Éppen ezért fordulok bizalommal Gótama úrhoz: Gótama úr ki tudja nekem fejteni a Tant úgy, hogy megtudjam, mi az egészség, meglássam, mi a kialvás.

– Úgy van ez, Mágandija, mintha volna egy vakon született ember, […] és barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói tapasztalt orvost hívatnának, a tapasztalt orvos gyógyszert készítene neki, ő próbát tenne a gyógyszerrel, de látása nem jönne meg, látása nem tisztulna ki. Mit gondolsz, Mágandija: ugyebár csak baj háramlana belőle az orvosra, fölösleges fáradság háramlana belőle az orvosra?

– Kétségtelenül, Gótama.

– Ugyanígy, Mágandija, ha kifejteném neked a Tant: ez az egészség, ez a kialvás, te viszont nem értenéd meg, mi az egészség, nem látnád, mi a kialvás, csak baj háramlana belőle rám, csak fölösleges fáradság háramlana belőle rám.

– Éppen ezért fordulok bizalommal Gótama úrhoz: Gótama úr ki tudja nekem fejteni a Tant úgy, hogy megtudjam, mi az egészség, meglássam, mi a kialvás.

– Úgy van ez, Mágandija, mintha volna egy vakon született ember, […] és egy másik ember becsapná egy olajos, kormos, ócska köntössel, […] de barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói tapasztalt orvost hívatnának, a tapasztalt orvos gyógyszert készítene, hánytatót, hashajtót, szemcsöppeket, kenőcsöt, orrtisztító olajat adna neki. Ő próbát tenne a gyógyszerrel, és látása megjönne, látása kitisztulna. Amint látása kitisztulna. elmenne a kedve attól az olajos, kormos, ócska köntöstől, és azt a másik embert ellenségének tekintené, rosszakarójának tekintené, sőt legszívesebben elpusztítaná: „Ej, ez az ember hosszú ideig rászedett, megcsalt, becsapott ezzel az olajos, kormos, ócska köntössel, mondván: ‘Tessék, kedves barátom, itt van egy szép, fehér, folttalan, tiszta ruha !”’ Ugyanígy, Mágandija, ha kifejteném neked a Tant: ez az egészség, ez a kialvás, és te megértenéd, mi az egészség, meglátnád, mi a kialvás, akkor mihelyt látásod kitisztulna, elmenne a kedved a léthez ragaszkodás öt elemétől, és így gondolkoznál: „Ej, ez az emberi elme hosszú ideig rászedett, megcsalt, becsapott, mert ragaszkodás rabjaként ragaszkodtam a testhez, ragaszkodás rabjaként ragaszkodtam az érzetekhez, ragaszkodás rabjaként ragaszkodtam a tudathoz, ragaszkodás rabjaként ragaszkodtam az adottságokhoz, ragaszkodás rabjaként ragaszkodtam a megismeréshez. Ragaszkodásom következménye lett a létezés, a létezés következménye lett a születés, a születés következménye lett az öregség és halál, bánat, fájdalom, szenvedés, szomorúság, gyötrelem. Így jött létre ez az egész egyetemes szenvedés.”

– Éppen ezért fordulok bizalommal Gótama úrhoz: Gótama úr ki tudja nekem fejteni a Tant úgy, hogy látó szemmel keljek fel ültő helyemről!

– Akkor csatlakozzál igaz emberekhez, Mágandija! Ha igaz emberekhez csatlakozol, az igaz Tant fogod hallani tőlük. Ha az igaz Tant hallod, az igaz Tan szerint fogsz élni. Ha az igaz Tan szerint élsz, magadtól megérted, magadtól meglátod : mindez betegség, fekély, seb, ám a betegség, fekély, seb maradéktalanul megszüntethető. A ragaszkodás megszűntével megszűnik a létezés, a létezés megszűntével megszűnik a születés, a születés megszűntével megszűnik az öregség és halál, bánat, fájdalom, szenvedés, szomorúság, gyötrelem. Így szűnik meg számomra ez az egész egyetemes szenvedés.

E szavak hallatára Mágandija vándor remete így szólt a Magasztoshoz - Pompás, Gótama! Pompás, Gótama! Mint hogyha valaki talpra állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson úgy világosította meg a Tant minden oldalról Gótama úr. Én most Gótama úrhoz folyamodom oltalomért, a Tanhoz és a szerzetesek gyülekezetéhez folyamodom oltalomért. Szeretnék Gótama úrtól felvételt nyerni a rendbe, szeretnék felavatást nyerni. […]

Így a tiszteletreméltó Mágandija is a szentek sorába került.

NAGYON NAGY SOK SIKERT MINDENKINEK!

AZ ÖSSZES BLOG BEJEGYZÉS MEGTALÁLHATÓ ITT: http://theravada.blogger.hu/2014/11/13/udv