Sziasztok. Segíteni próbálok nektek, egy cikk alapján amit az interneten találtam. Nem véletlenül keveredtetek ide, vélhetőleg a google hozott ide titeket, és bizonyára ti is gyerekkori molesztáláson mentetek keresztül, hiszen a googlen keresztül a traumátokra kerestek megoldást. Én is átestem egy molesztáláson gyerekkoromban, bár én már 14 vagy 15 éves voltam, mégis éretlen voltam, és még gyerek. Bár ez a blog a buddhizmusról szól, én mégis nyitok egy ilyen blog bejegyzést, amiben azt a cikket ismeretetem, ami megoldást nyújthat a traumából fakadó szomorúságra, rossz érzésre. Talán ez a módszer még a traumáról szóló emlékeket is képes szinte teljesen kitörölni. Én nem régóta kezdtem el ezt a terápiát. Nem kellett hozzá semmilyen pszichológus. Csupán rábukkantam erre a cikkre az interneten, és azt tettem, amit ez a 21 éves nő is tesz a pszichológusa tanácsát követve. A cikket itt olvashatjátok: http://tizpertiz.hu/2016/08/08/csecsemokent-el-21-eves-lany-akit-molesztaltak-kiskoraban/

Én velem 14 vagy 15 évesen történt meg hasonló eset (szóbeli molesztálás volt), tehát nekem a 14 éves koromat kell szerepjátékban újra átélnem. Ez egyfajta szerepjáték. Az a lényege, hogy viselkedjünk úgy, mint abban a korban, amikor történt velünk a trauma. Így gyermeki ártatlansággal éljük meg ugyanazt a kort, mint amikor a trauma történt. Tehát újra megéljük ugyanazt a kort mint amikor bántott minket valaki szexuálisan, csak most gyermeki ártatlansággal, boldogsággal. Szóval én úgy élem meg újra a 14 éves kort, hogy van néhány plüssállat a szobámban, és firkálgatok egy füzetbe hasonló rajzokat, mint amiket 14 éves koromban. Állatfigurákat, virágokat, napot, lepkéket. Érzem, hogy megkönnyebbülök lelkileg. Valóban hasznos ez a terápia.

A blogom egyébként a Théraváda buddhizmusról szól. Itt van az összes többi blog bejegyzés linkje, mindjárt mutatom. Azzal a reménnyel indítottam el ezt a blogot, hogy némi segítséget adjak azoknak, akik a buddhizmus iránt érdeklődnek, vagy esetleg gyakorolni is szeretnék azt, de nem tudják, merre induljanak, de a buddhista érdeklődöket is szívesen várom, akik már az úton vannak. Spirituális dolgok iránt érdeklődöknek is nyitva áll a blogom. Ez a blog a théraváda, másnéven hínajána buddhizmussal foglalkozik. Egy tanító engedélyt adott nekem arra, hogy a weboldalát lefordítsam, és közzétegyem a blogon. Ezt a tanítót úgy hívják hogy Tiszteletreméltó Samahita Thera , Sri Lankán lakik, ő egy szerzetes, és weboldala van és facebook csoportokat vezet, ezekben a csoportokban is közzéteszi a tanításait. Igy a saját gondolataimat is közzéteszem a blogon, és ennek a tanítónak a weboldaláról származó tanításokat is. Az angol nyelvü weboldalt itt találjátok: http://what-buddha-said.net/ De időnként más tanítóktól is idézek (Például Bhikkhu Thanissaro, Sayadaw U Pandita és Ajahan Lee Dhammadharo könyveit is használom a blogomon). A Buddhától tanítóbeszédeket is idézek a blogomon egy olyan weboldalról ahol Buddha tanítóbeszédei találhatóak meg magyar nyelvre fordítva. Természetesen mindig mutatok linkeket, amik ahhoz a weboldalhoz vezetnek, ahonnan idézek.

A blogot időnként frissítem, ahogy az időm engedi. Ezért időnként új meditációk vagy fontos dolgok kerülnek fel a blogra.

Kellemes időtöltést kívánok itt. Minden jót kívánok mindenkinek.

EGY KIS SEGÍTSÉG, HOGY A BLOGON ELBODOGULJON MINDENKI :) Az eddigi összes téma, linkekkel együtt:

A FŐ MEDITÁCIÓK AMIKET MINDENKÉPPEN GYAKOROLNUNK KELL:


SZAMAHTA - NYUGALOM MEDITÁCIÓ http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/szamatha-anapanaszati

VIPASSZANA - BELÁTÁS MEDITÁCIÓ http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/vipasszana

METTA, KARUNA, UPEKKHA MEDITÁCIÓK - ezek az erős harag, gyűlölet leküzdésére alkalmas meditációk http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/mettakarunaupekkha

Ez a fenti három link vezet a fő meditációkhoz amiket leírtam a blogomon, ezeket mindenképpen gyakorolnunk kell. Ez a többi bejegyzés már csak mellékes, amiket hozzátehetünk a gyakorlásunkhoz MINT OLVASMÁNYOKAT:

EZ A BLOG BEJEGYZÉS ARRÓL A TUDAT SZINTRŐL SZÓL, AMIT ELÉRTEM (FOLYAMBA LÉPÉS) ÉS AZ ÚT AMI ELVEZET ODÁIG http://theravada.blogger.hu/2017/03/06/folyamba-lepes-szintet-elertem-es-az-ut-ami-elvezet-titeket-odaig

MOTIVÁCIÓ A GYAKORLÁSHOZ, MEDITÁCIÓHOZ: http://theravada.blogger.hu/2014/11/13/motivacio

A FOLYAMBA LÉPÉS (EGY NIRVÁNA ELŐTTI SZINT) ELÉRÉSE http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/a-folyamba-lepes-elerese


TÖRTÉNET EGY SZERZETESRŐL http://theravada.blogger.hu/2014/11/12/tortenet-egy-szerzetesrol

MIT CSINÁLJUNK MEDITÁCIÓ ELŐTT http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/mit-csinaljunk-meditacio-elott

MIÉRT A BUDDHIZMUST VÁLASSZUK? http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/miert-a-buddhizmus

EGY TERMÉSZETFELETTI TAPASZTALÁSOM: http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/fenylenyek

EGY MÁSIK TERMÉSZETFELETTI TAPASZTALÁSOM: http://theravada.blogger.hu/2014/08/02/fenyeves

BUDDHISTA ELMÉLKEDÉSEK http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/buddhista-elmelkedesek

ASZUBHA MEDITÁCIÓ - MEDITÁCIÓ A TISZTÁTALANSÁGON http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/aszubha-asubha-meditacio

AMARAVATI BUDDHISTA KOLOSTOR SZÁMÁRA ADOMÁNY KÜLDÉSE http://theravada.blogger.hu/2014/04/11/amaravati-buddhista-kolostor-szamara-adomany-kuldese

SZUTTÁK - TANÍTÓBESZÉDEK BUDDHA KORÁBÓL, BUDDHÁTÓL http://theravada.blogger.hu/2014/03/20/szuttak

MIT CSINÁLJUNK AMIKOR NINCS KEDVÜNK MEDITÁLNI? MIT CSINÁLJUNK AMIKOR ÁLMOSAK VAGYUNK VAGY KEVÉS AZ ENERGIÁNK? http://theravada.blogger.hu/2014/06/14/mit-csinaljunk-amikor-nincs-kedvunk-meditalni-mit-csinaljunk-amikor-almosak-vagyunk-vagy-keves-az-en

A BUDDHA ÁLDJON ÉS VÉDJEN MINDEN LÉNYT. Minden lénynek legyen jóléte, legyen minden lény jól. legyen kedves, békés, jószándékú minden lény. Minden lény, és köztük ti is. És minden létező érjen el hatalmas sikereket a buddhizmusban és a meditációban. És minden létező szabaduljon meg a szamszára összes szenvedésétől és valósítsa meg minden létező a Nirvánát!